Hirdetés

Hazugsággal vádolják a Facebookot, továbbra is folyhat a kiskorúak hirdetési célzása

|

Egy friss tanulmány szerint a vállalat nem volt őszinte, amikor a 18 év alattiak targetálásának befejezését ígérte.

Hirdetés

A Facebookot már a Frances Haugen által kiszivárogtatott belsős anyagok nyilvánosságra kerülése előtt is sokat kritizálták, amiért engedélyezi a hirdetőinek a kiskorúak precíz célzását a felhasználói szokások alapján.

A nyár során ezért is jelentette be az azóta már Meta Platformsnak hívott Facebook Inc., hogy mostantól csak olyan alapvető adatok vethetők be a 18 év alattiak targetálásánál, mint a kor, a nem és a földrajzi helyzet. Egy friss jelentés szerint viszont Zuckerbergék nem mondtak igazat, mivel továbbra is folyik a tinédzserek célzása, csak éppen más eszközökkel.

Hirdetés

A digitális technológia rejtette veszélyeket vizsgáló Reset Australia nonprofit szervezet kutatása arra jutott, hogy a Facebook csak annyit tett, hogy már nem közvetlenül a hirdetőkre bízza a targetálást, hanem a saját mesterséges intelligenciájával végzi el azt a partnereknek, amihez pedig továbbra is nagyüzemben gyűjti az adatokat a kiskorúakról.

Olyan információkról van szó, mint hogy milyen oldalakat látogatnak meg, milyen gombokra kattintanak, milyen kifejezésekre keresnek rá. A jelentés szerint ezeket egy "rendkívül hatékony algoritmus" használja fel, ami "képes megjósolni a hirdetéseket, melyekkel az egyes felhasználók interakcióba léphetnek". A vizsgálat során három, kiskorúnak álcázott profilt hoztak létre, ezek alapján jutottak a súlyos megállapításra.

A kutatás eredményei miatt most 46 érdekvédelmi szervezet levélben szólította fel Mark Zuckerberget, hogy hagyjon fel a gyerekeket és tinédzsereket célzó marketinggel.

A Meta szóvivője azzal kommentálta a fejleményt, hogy a cég ugyan még nem látta a kérdéses jelentést, ám állítása szerint a közösségi oldal nem használja a hirdetői és partnerei által kapott alkalmazás- és webhelyadatokat a 18 év alatti felhasználók célzására.

Komolyabban érdekel az IT? Informatikai, infokommunikációs döntéshozóknak szóló híreinket és elemzéseinket itt találod.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.