Hirdetés

HoloLens 2-re is jön a Chromium alapú Edge böngésző



|

A Microsoft Insider programon belül már próbálgathatják is az új buildeket a kísérletező kedvű felhasználók.

Hirdetés

Mióta a Microsoft teljesen átdolgozta az Edge böngészőt, és Chromium alapokra építette fel azt, a program népszerűsége egyre csak nő. Persze az Edge elterjesztésére a cég komoly forrásokat fordít, így most két újabb platformon debütálhat: a telefonokra és táblagépekre szánt Windows 10X-en és kiterjesztett valóságot használó HoloLens 2 szemüvegen.

Hirdetés

Noha az új Windows operációs rendszer megjelenését még a nyáron elhalasztották 2021-re, ez nem jelenti azt, hogy azok a fejlesztők, akik már dolgozhatnak vele, ne kezdhetnék el használni rajta a Microsoft szinte minden szempontból javított böngészőjét. 

Sokkal érdekesebb azonban, hogy a HoloLens 2 AR-headset tulajdonosai is megkapták a lehetőséget, hogy kipróbálják, mit tud az új Microsoft Edge. Mivel a kiterjesztett valóságot használó szemüvegen Windows Core OS ketyeg, így egészen eddig képtelen volt legacy Win32 alkalmazásokat futtatni, amilyen a Chromium alapú Edge is. Idáig tehát a meglehetősen borsos árú eszköz tulajdonosai kénytelenek voltak beérni a böngésző régi, HTML alapú verziójával, mely jóval kevesebbet nyújtott funkcionalitásában, mint felújított testvére.

A Microsoft Insider program résztvevői most azonban elkezdhetik kipróbálni az Edge Windows 10X és HoloLens 2 verzióit. Ennek a tesztböngészőnek három verziója érhető el: a hathetente megújuló Beta, a hetente frissített Dev, valamint a naponta frissülő a Canary. Érthető módon a Beta az, mely a legstabilabb élményt nyújtja, de a kísérletező kedvűek a másik két kategóriával is próbálkozhatnak.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.