Hirdetés

Honnan ered a karaoke? Megtalálták az elfeledett feltalálót!

|

Japán egyik legfontosabb újkori exportját manapság már mindenki jól ismeri, de honnan jött az ötlet és hogy nézett ki az első karaoke-gép? Visszaásunk a tech-történelemben!

Hirdetés

A karaoke szót és annak jelentését nem kell bemutatni senkinek. Milliós nézettségű tévéműsoroktól a lepukkant bárok végében kivetített szövegekig és hamiskás MIDI átiratokig megannyi formában találkozhatunk vele, és maga az ötlet is pofonegyszerű. Ehhez képest, mielőtt a feltalálójának először eszébe jutott, senki nem gondolt egy ilyen frappáns szórakoztató megoldásra.

Ha rákeresünk a karaoke eredetére, a legtöbbször egy Daisuke Inoue nevű zenész-üzletembert neveznek meg a legelső karaoke-gép feltalálójaként, ám az 1971-es masina nem a valódi első, csupán az első olyan, amelyet hivatalosan levédettek. Az igazi feltaláló, Shigeichi Negishi sajnos nem tette meg ezt a jogi lépést, amikor 1967-ben Sparko Box néven megalkotta a valóban első karaoke-gépet.

Hirdetés

A karaoke valódi eredettörténetét a Pure Invention című, találmányok történetével foglalkozó könyv szerzője, Matt Alt gombolyította fel, és eljutott az idős feltalálóhoz is, aki már 95 éves, de még jó egészségnek örvend, ráadásul meg tudta mutatni a szerzőnek a Sparko Box legelső példányát, amely csodák csodájára tökéletesen működőképes. De menjünk vissza 1967-be, és nézzük meg, hogy is jött az ötlet!

Főnök, ne dudorásszon már!

Negishi annak idején egy Nichiden Kogyo nevű elektronikai üzemben dolgozott, a viszonylag szerény méretű gyár egyik vezetője volt. Minden napot azzal kezdett otthon, hogy egy akkoriban népszerű rádióadásra énekelt, ez amolyan ráhangolódás volt a napi gondokra. Az adás neve lefordítva "Népszerű dalok szöveg nélkül" volt, itt zenekarokat kértek meg arra, hogy ének nélkül játsszanak el közismert slágereket, hogy otthon bárki énekelgethessen rájuk.

Hősünk azonban az énekelgetést akkor sem hagyta abba, amikor beért az irodába, és egyik nap a vezető mérnöke várta egy megbeszélésre, aki óvatosan megjegyezte a főnökének, hogy kissé sokat dudorászik. Negishinek pedig bekattant az ötlet: kellene egy olyan eszköz, amivel nem lenne a rádióhoz és a szóban forgó műsorhoz kötve, és akkor énekelhetne, amikor csak akar.

Meg is kérdezte a mérnököt, hogy egy akkoriban divatos, nyolcsávos magnót át tudna-e úgy alakítani, hogy egy mikrofon hozzáadásával a beérkező hangot hozzá lehessen keverni a szalagról lejátszott zenéhez.

Hirdetés

Három nappal később az asztalán volt a prototípus. A magnóhoz egy külön mikrofon-előerősítőt hegesztettek, amelyen egy külön potméter állította a mikrofonos hang erejét, ezáltal a normál hangerőgombbal együtt amolyan kis keverőként arányba lehetett állítani a zenét és az éneket. Negishi felvette a rádióműsorból az egyik épp ott sugárzott, ének nélküli slágert, és kipróbálta, ezáltal az alább is hallható dal, az 1930-as években készült "Mujō No Yume" (szabad fordításban "A szívtelen álom") lett a világ legelső karaoke-dala.

Negishi nagyon szórakoztatónak találta az újdonságot és rögtön érezte, hogy valami nagy dolog is kinőhet belőle. Épp ezért készítettek egy külső dobozt az egységnek, amely nagyjából 45 centis élhosszúságú kocka lett, öt oldalán törtfehér műanyaggal, az éleknél króm berakással, legelőre pedig egy áttetsző műanyaglap mögé még néhány színes lámpát is helyeztek, amely a zene ütemére villódzott. Felül hagytak egy nyílást a szalagoknak, valamint ide került a mikrofon bemeneti aljzata és a zene, valamint az ének hangerejét, valamint a balanszt állító potméter.

Először otthon a családjának mutatta meg a prototípust, amelyet a cég egyik korábbi termékvonalának márkanevét felhasználva SparkoBox névre keresztelt. Mindenki el volt ragadtatva az új eszköztől, ezért Negishi nekiállt, hogy feltérképezze a lehetőségeket.

A gitárosok átka

Az ötletgazda a prototípus elkészülte után úgy vélte, ezt a találmányt nem a meglévő vállalatán keresztül értékesíti - ez ugyanis főleg nagy ipari konszerneknek gyártó üzem volt, a SparkoBox egyszerűen nem fért bele a profilba. Ehelyett megkereste egy barátját, aki a japán állami tévénél dolgozott hangmérnökként, és ketten elkezdték hirdetni a gépet, de nem eladásra, hanem bérelhető formában. Dalszövegeket és ének-kottákat nyomtattak az elérhető dalokhoz, ráadásul meg tudták szerezni az egész ötletet elindító rádióműsor archívumából a korábbi felvételeket, így már egész szép készletük volt dalokból. A prototípus gépen is volt már egy pénzbedobó nyílás, eredetileg szimplán azért, hogy egy bedobott százjenes érméért meghatározott ideig működjön a lejátszás, tehát egyfajta időzítőnek használták. De miért ne lehetne ezzel tényleg pénzt keresni?

Hirdetés

Így hát az első géppel és a folyamatosan begyűjtött zenékkel kezdtek szórakozóhelyeken házalni, hogy ott egy-egy estére bérbe adják a gépeket. Új társa világosította fel, hogy a haknizó és tévében fellépő énekesektől még több zenei alapot is be tud szerezni, mert ők sokszor olyan fellépésekre járnak, ahol utazási vagy pénzügyi okokból nem tudják elvinni a teljes zenekart, épp ezért magnófelvételre énekelnek. "Van ennek egy szakzsargonja is, a mi berkeinkben úgy hívják ezt a magnóra éneklést, hogy karaoke" - mondta a hangmérnök.

A vicces az, hogy elsőre Negishi nem is akarta ezt a szót használni, mert nagyon hasonlított a kanoke szóhoz, amelynek jelentése koporsó. Így hát, amikor végre találtak egy olyan disztribútort, amely - még mindig csak bérlési célokra - sokszorosítani kezdte a gépet, az továbbra is Sparko Box néven terjedt. Viszont két tényező is megkeserítette az üzletet.

Az egyik az volt, hogy a találmányt, egyelőre csak "fű alatt", de mások is elkezdték lemásolni, ezek Music Box, Night Stereo és Mini Jukebox néveken is felbukkantak. Másrészt pedig a bérlős biznisz is akadozott, ugyanis korábban a bárokban énekelni vágyóknak háttérben játszó gitárosok, nagashik adták a kíséretet élőben, ők pedig egy csomó helyről kiutálták a munkájukat veszélyeztető dobozokat.

Hirdetés

Elhatározták tehát, hogy a névtelen konkurencia és a macerás bérlési modell helyett gyártani fogják a gépet és eladják - ehhez viszont le kellett védetni a szellemi tulajdonjogot. Mikor azonban rájöttek, milyen irdatlan összeg lett volna mindez a hatvanas évek Japánjában, a hangmérnök partner kihátrált a dologból, mondván, neki erre nincs pénze, Negishi pedig egy ideig halogatta, majd végül el is vetette az ötletet.

Ki tudja, hogy Daisuke Inoue végül egy Sparko Box, vagy egy névtelen másolata alapján kapta az ihletet arra, hogy hivatalosan is levédesse az ötletet és forgalmazni kezdje az ezen alapuló gépeket, mindenesetre az üzleti életben is sikeresen mozgó egykori zenész neve szerepel a karaoke-gépek első hivatalos papírjain. A többi pedig, ahogy mondani szokták, történelem.

Ügyfélszolgálati változás!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.