Hirdetés

Hosszú ideje várt funkcióval gyarapodik az Instagram



|

Idén már 12 éves az Instagram, ezt a funkciót azonban akár az első pillanattól is engedélyezhették volna.

Hirdetés

12 évvel ezelőtt, 2010. október 6-án indult világhódító útjára az Instagram, ami mindig is az 1:1-es képarányú fotóival különböztette meg magát a többiektől. Ugyan kétségtelen, hogy az elmúlt évtizedben sok jó döntés vezetett oda, hogy az Instagram még mindig nagyon népszerű, a látszólag a TikTok árnyékába szoruló platform az elmúlt időben kicsit kétségbe esett, most azonban egy olyan funkciót vezethetnek be, ami ugyan a megjelenésük óta esedékes, lehet, hogy ez a tökéletes időzítés.

Hirdetés

A szélesvásznú tartalmak a 2000-es évek elején kezdtek el terjedni, 2010 magasságában pedig már ez volt a piacvezető képarány. A 16:9-es és később, az okostelefonok terjedésével a 9:16-os tartalmak minden más arányt kiszorítottak a köztudatból, az Instagram azonban még sokáig megmaradt a retró hangulatú képmegosztónak, ahol sokan még mindig sárgás szűrővel posztolták a képeiket. Emlékeztek még a korai ikonjaira a platformnak? Na, annak a szelleme kísértett egészen mostanáig.

Időközben a Meta (ex-Facebook vállalat, nem platform) felvásárolta az Instagrammot, és ugyan a csapat elvileg még mindig nem rendelkezik elég emberrel ahhoz, hogy készítsenek egy rendes iPad appot, Adam Mosseri most elárulta, egy-két héten belül elindul egy tesztidőszak, amiben kipróbálják, hogyan működnek a 9:16-os fotók az alkalmazás felületén. Eddig a 8:10-es képarány volt a maximum, csak videók esetén volt engedélyezett a 9:16-os szélesség.

Az állított széles képek eddig csak sztoriként voltak posztolhatóak, ezek azonban 24 óra elteltével eltűntek és csak a profilon lehetett megtartani őket, highlightok formájában. Kíváncsian várjuk, hogy milyenek lesznek a visszajelzések és, hogy a platform közössége elfogadja-e ezt az újítást, ráférne már egy kis pozitív hangulat is az Instagram csapatára.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.