Hirdetés

Huawei: Amerika nem versenyezhet velünk



|

Guo Ping, a Huawei elnöke szerint Amerikára a vesztesek hozzáállása a jellemző, és megpróbálja bemocskolni a Huawei nevét, mert nem tud vele versenyezni.

Hirdetés

Évek óta téma a médiában, hogy az amerikai vezetés szerint a Huawei nemzetbiztonsági kockázat, és a kínai kormánynak kémkedik a termékein és szolgáltatásain keresztül. A Huaweinél azonban betelt a pohár, a kémkedési vádak és az 5G-s botrányok, kizárások után a vezetőség kész harcba szállni. 

Hirdetés

Guo Ping, a Huawei elnöke nemrég azt mondta a CNBC-nek, hogy Amerika bemocskolja a Huawei nevét és megítélését, méghozzá azért, mert maga Amerika nem tud versenyezni a vállalattal. 

Az elnök azt is hozzátette, hogy Amerikára a vesztesek hozzáállása a jellemző - ehhez minden bizonnyal Donald Trumpnak is lesz egy-két szava. A Huawei már korábban is odaszúrt Amerikának, hiszen beperelte a kormányát korábban egy törvény miatt, ami a hatósági szervezeteknek tiltja a Huawei termékek használatát. 

Gou Ping elismerte, hogy az amerikai akciók bajba sodorták a Huaweit, de szerinte a fogyasztókon múlik, hogy megveszik-e a Huawei termékeit és okostelefonjait. A céggel dolgozó országok pedig szerinte előnybe kerülnek majd a digitális gazdaságban.  

A Huawei az amerikai szolgáltatók nélkül is több mint 200 millió okostelefont szállított le tavaly, ezzel a Samsung és az Apple mögött a harmadik legnagyobb, de piacvezetővé lépne elő, már idén. Az árbevétele tavaly meghaladta a 100 milliárd dollárt. A britek pedig a legnagyobb félelmeik ellenére végül nem tiltották be a gyártó hálózati eszközeit (Ausztrália viszont igen). 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.