Hirdetés

Hűtőventilátorral érkezik a Lenovo új gamer mobilja



|

Már fotókon is megcsodálható a Legion Duel utódja, a készülék hátlapján egy merőben szokatlan részlettel.

Hirdetés

Az utóbbi években a megboldogult Nokia N-Gage hamvaiból főnixként támadt fel a gamer telefonok kategóriája, amelyben az ASUS, a ZTE és a Xiaomi mellett tavaly a Lenovo is piacra dobta a saját elképzelését Legion Duel néven. Az új év azonban új modellért kiáltott, így februárban arról számolhattunk be, hogy már idén tavasszal debütálhat a készülék utódja, a Legion 2 Pro.

Ezúttal pedig már fotókon is megcsodálhatjuk a kínai cég újdonságát. A kiszivárgott képek az Antutu weibós csatornáján bukkantak fel, s egészen merész dizájnról árulkodnak.

Hirdetés

A fektetett használatra szabott hátlapon ugyanis térben is kiemelkednek a markolatnak szánt oldalsó elemek, míg a kameralencsék a központi rész szélén kaptak helyet, ami vélhetően arra szolgál, hogy állított módban minél magasabbra kerüljenek a szenzorok. Az igazán izgalmas részlet így persze nem is ez az aszimmetrikus elrendezés, hanem a fényes rész bal alsó sarkában látható alkatrész, ami nem más, mint egy apró hűtőventilátor.

Ezzel pedig a Lenovo igazán egyedi megoldást alkalmaz, hiszen a konkurens modellek a folyadékhűtésre szavaznak, ventilátort pedig legfeljebb kiegészítőként csatlakoztathatunk hozzájuk. A Legion 2 Pro esetében viszont a léghűtést folyadékhűtés is támogatni fogja, ami valószínűleg érezhető előnyt jelent majd a teljesítményigényes használat során.

Említésre méltó részlet még a távozó levegő számára kialakított szellőzőrács, illetve a készülék oldalán látható gomb is, amely alatt a kiemelhető szelfikamera rejtőzhet. Ami pedig a gamer mobil specifikációit illeti, már arról is tudnunk egy s mást.

A Legion Phone 2 Pro 6,92 hüvelykes, 144Hz-es Samsung OLED kijelzővel, Snapdragon 888-as chipsettel, valamint 16 GB memóriával és 5500 mAh-ás aksival érkezik, ami támogatja az ultragyors, 90W-os Super Flash Charge töltést is. A fő kamera egy 64 megapixeles OmniVision OV64A szenzort kap, míg a szelfikért egy 44 megapixeles egység felel majd. A telefon rajtja április 8-án várható Kínában, a nemzetközi árusítás részletei egyelőre nem ismertek.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.