Hirdetés

Idén már az Apple lehet a világ legnagyobb AMOLED felvásárlója



|

Az almás cég a jelek szerint jóval több telefont gyárt majd ilyen kijelzőkkel, mint a Samsung. A koreaiaknak ez azonban csak jól jön.

Hirdetés

A DigiTimes értesülései szerint az idén megjelenő iPhone 13 modellekbe is flexibilis AMOLED kijelzők kerülnek majd, és a cég jóval több telefont tervez gyártani, mint 2020-ban, így a kijelző-piacon ők lesznek a legnagyobb felvásárlók. A telefonról már elkezdtek szivárogni a képek, a hivatalos bejelentésre azonban még várni kell.

A piackutatással foglalkozó Omdia úgy számol, hogy 2021-ben 169 millió AMOLED kijelzős iPhone gördül majd le a gyártósorról, ami jelentős ugrás a tavalyi 114,5 millióhoz képest. A konkurens Samsungnál is növelik a gyártókapacitást, ők azonban a tavalyi 152,3 millióról várhatóan csak 157 millióig mennek fel.

Hirdetés

A Samsungnál persze valószínűleg nem keseregnek annyira, hiszen kis méretű OLED és AMOLED panelekben továbbra is ők viszik a prímet, így az idei iPhone-okhoz is várhatóan tőlük vásárol majd 110 millió kijelzőt az Apple, míg a maradékból 50 milliót az LG, 9 milliót pedig a BOE szállíthat le.

Ha minden jól megy, a Pro és Pro Max modelleket LTPO panelekkel szerelik majd, amik nemcsak az üzemidőnek tesznek jót, de végre bevezetésre kerülhetnek olyan extrák, mint az Always-On Display, vagy a magasabb képfrissítés. Régóta pletykálják már, hogy az Apple is felszáll erre a vonatra, tavaly azonban inkább az 5G volt a hívószó, amivel megpróbálták eladni a telefonokat. Mivel egyre több gyártó 120 Hz-es panellel kínálja a telefonjait, itt az ideje, hogy Cupertinóban is elkezdjenek felzárkózni.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.