Hirdetés

Idén nem lesz karácsonyi sláger az okostelefon



|

A beszállítók szerint idén karácsonykor nem az okostelefonok lesznek a legnépszerűbb ajándékok. Sőt, kisebb lejtőre kerülhetnek az eladások.

Hirdetés

Két olyan beszállító adott hangot a véleményének nemrég, amely a világ három legnagyobb okostelefon-gyártóját (a Samsungot, a Huaweit és az Apple-t) látja el alkatrészekkel. A jóslatok szerint az idei ünnepek során kisebb lejtőre kerülnek az okostelefonok eladásai. 

Hirdetés

A töltőket szállító Lite-On Technology ügyvezetője, Warren Chen úgy gondolja, hogy Amerika és Kína kereskedelmi háborúja az amúgy is felnőtt mobilpiacot még jobban konzervatív szektorrá teszi a közeljövőben. 

Adam Lin, a lencsegyártással foglalkozó Largan Precision első embere pedig arról beszélt, hogy az októberi okostelefon-eladások rosszabbak lesznek, mint a szeptemberiek. Ezt pedig egy jelentősen gyengébb novemberi hónap követi majd. 

A tech szektorral foglalkozó elemzők többsége egyetért ezekkel a véleményekkel. Ennek adott hangot Nicole Tu, a Yuanta Securities Investment Consulting szakembere is. 

Ezek a negatív jóslatok nem sokkal az Apple iPhone XS és iPhone XS Max megjelenése után kezdtek el szaporodni. Pedig a gyártók többsége most kezdett dömpingbe, itt az LG V40 ThinQ, a Razer Phone 2, de jön a Huawei Mate 20 Pro és a OnePlus 6T is. 

Talán mondani sem kell, hogy a vásárlások visszaesését nem feltétlen a csúcsminőségű hardverek és szoftverek okozzák, sokkal inkább lehet köze ehhez a folyamatos áremelkedéseknek: lassan 300 000 - 400 000 forint alatt már nem is lehet igazi zászlóshajót kapni. 

Mi lesz akkor a karácsonyi sláger? Tavaly az olcsó okoshangszórók voltak azok, és egyesek szerint idén is ezek lesznek a legnépszerűbbek. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.