Hirdetés

Így keress hatékonyabban a Wordben



|

A megfelelő beállításokkal sokat pontosíthatunk a Word-dokumentumokban végrehajtott kereséseinken.

Hirdetés

A Microsoft Word rendelkezik egy meglehetősen hasznos keresés és csere funkcióval. Ennek hála az egész dokumentumot átkutathatjuk a keresett szó után, majd azt vagy azokat kicserélhetjük egy másikkal. 

Hirdetés

Ez hasznos például nevek cseréjénél is. Azonban a kereső alapból az egymást követő betűket kutatja fel, vagyis ha mi a "gép" szót keressük, akkor a "számítógép" és minden egyéb megjelenik, amelyben ez szerepel. A Word tehát alapból nem tudja, hogy mi egy konkrét szóra vagyunk kíváncsiak. 

A programban azonban lehetséges a konkrét szavakat felkutatni, kizárva ezzel a szükségtelen találatokat. 

Mindehhez a megnyitott dokumentumon belül a [Kezdőlap] fülön a [Szerkesztés] menüdobozt kell megkeresnünk. A [Keresés] helyett kattintsunk a felirat mellett lévő nyílra, és nyomjunk az [Irányított keresés] lehetőségre. 

Ezután felugrik egy ablak, amelyben a [Keresett szöveg] résznél megadhatjuk a konkrét szavunkat. Most kattintsunk a bal alsó sarokban található [Egyebek] gombra, és a lenyíló részben pipáljuk be azt a dobozt, ami a [Csak ha ez a teljes szó] sor mellett látható. Akár a kis- és nagybetűket is megkülönböztethetjük, ha szükséges. A [Vissza] gombbal eltüntethetjük az extra beállításokat, majd elkezdhetjük a keresést a [Következő] gombbal. 

A Word ezután csak azt emeli ki, ami után konkrétan kutatunk, és nem az összes lehetséges előfordulást. 

A találatok finomítására persze sok további opciót is tartogat a Word - olyanokat, amelyek még a többi Office-alkalmazásban sem kaptak helyet. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.