Hirdetés

Így követheted figyelemmel élőben a NASA új marsjárójának leszállását



|

Ha minden a tervek szerint halad, akkor csütörtökön egészen izgalmas dolognak lehetünk majd szemtanúi.

Hirdetés

Tavaly nyár óta van úton a Mars felé a NASA legújabb rovere, a Perseverance, ami ráadásul nem egyedül, hanem egy Ingenuity névre keresztelt helikopterrel együtt halad a vörös bolygó felé.

Hamarosan, egészen pontosan február 18-án, csütörtökön pedig véget ér a nagy utazás, és ha minden jól megy, akkor élőben figyelhetjük majd azt, ahogy az űrügynökség két szerkezete remélhetőleg gond nélkül landol a planéta felszínén.

Hirdetés

A manőver nem lesz egyszerű, ugyanis a marsjárónak 12 ezer mph-s sebességről kell lelassítania egy olyan tempóra, amivel már kényelmesen landolni tud, de még így is szükség lesz többek között ejtőernyőre a mutatványhoz. Ráadásul a mérnököknek sem lesz könnyű dolguk, ugyanis 20 perces késés van a kommunikációban, ami azt jelenti, hogy közvetlenül nem is tudnak segíteni a landolásban.

Ha minden a tervek szerint halad, akkor a marsjáró magyar idő szerint február 18-án, nagyjából este 9:55-kor landol, de a NASA már 8 órától megkezdi a nagy esemény élő közvetítését, amit a YouTube-on lehet nézni. Alább meg is találjátok a livestreamet, ahol figyelemmel követhetik majd a dolgokat, szóval csütörtökön elég lesz csak visszanéznetek ehhez a hírhez.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.