Hirdetés

Így lehetsz te is profi mobilfotós

|

Megnéztük, hol tart ma az okostelefonnal fotózás: az androidos világ négy csúcsmodelljét fogtuk alapos munkára, és kiderítettük, melyik teljesít közülük a legjobban.

Hirdetés

Aligha lehet kérdés: az okostelefonok mára végleg kiszorították a kompakt méretű fényképezőgépeket a piacról. 2010-ben még 120 millió fényképezőgép talált gazdára világszerte, 2020-ban viszont mindössze 9 millió példány, és ezért a drámai esésért szinte teljes mértékben a kompakt kategória halála tehető felelőssé. Ma már mindenki zsebében ott lapul a jó minőségű fotókra képes mobil rengeteg előnnyel és - az átlagfelhasználó számára legalábbis - komolyabb hátrány nélkül.

A digitális fényképezőgépek piaca persze nem halott, de szinte csak a profik és azok vásárolnak maguknak "rendes" fényképezőgépet, akiket a fotózás komolyabb szinten érdekel. Ez nem véletlen: a cserélhető objektíves gépek rugalmasságát egy telefon sosem lesz képes megadni, továbbá a kis szenzorméretből adódóan a telefonok és a MILC/FF-gépek nyújtotta képminőség sem fog ugyanabban a ligában játszani.

Hirdetés

A telefongyártók persze mindent megtesznek a hátrányok leküzdése érdekében: a zoomfunkciót például több objektív beépítésével próbálják meg pótolni, a kis szenzorméretből adódó hátrányokat pedig szoftveresen korrigálni. És ne feledjük azt sem, hogy az okostelefonok is fel tudnak mutatni egy sor olyan képességet, amivel pedig a fényképezőgépek nem rendelkeznek, ráadásul ezek a funkciók, szolgáltatások jellemzően olyanok, amelyek a hétköznapok során igencsak hasznosnak bizonyulnak.

A telefonok szoftvere például nemcsak a zajt korrigálja, hanem a geometriai hibákat is, a dinamikatartományt pedig automatikus HDR-funkció javítja.

Mindent egybevéve egy okostelefonnal távolról sem lehet minden helyzetben tökéletes fotókat készíteni, de - főleg a csúcskategóriában - az mindenképpen igaz, hogy gyakorlatilag nulla befektetéssel (hiszen csak a gombot kell megnyomni) minden esetben jó eredmény érhető el.

Ehhez vegyük még hozzá azt, hogy a telefon mindig a zsebben lapul, így pár másodperc alatt bevethető, ráadásul a mobilon vár az Instagram- vagy a Facebook-app is, amely a képeket, videókat azonnal megoszthatóvá teszi a nagyvilág számára. Ja, és persze az sem gond, ha esetleg egy-egy fotót szerkeszteni kell, hiszen a letölthető alkalmazásokkal a kisebb és nagyobb szerkesztési munkálatoknak sincs akadálya.

Tesztünkben a Huawei P50 Pro, a Samsung Galaxy S22 Ultra, a Sony Xperia 5 III, valamint a Xiaomi 12 Pro modelleket, tehát az androidos világ csúcsmodelljeit teszteltük alaposan. Ezúttal csak és kizárólag a fotós képességekre koncentráltunk, a készülékek egyéb téren nyújtott teljesítménye vagy éppen az általuk használt rendszer egyedi sajátosságai nem számítottak.

Általánosságban is elmondható, hogy egy okostelefon tesztelése során a kamerarendszer kiemelt figyelmet kap, hiszen egy olyan funkcióról van szó, amelynek fejlesztésébe a gyártók mind a mai napig komoly erőforrásokat ölnek. A végeredménynél lévő táblázatból remekül látszik, hogy minden gyártónak saját elképzelése van arról, merre érdemes elindulni. Jelentős eltérések találhatók a szenzorok száma, azok valós felbontása és az elkészített fotó végső felbontása, a zoom vagy akár az előlapi kamera tudása között is. A teszt elkészítése során gyűjtött tapasztalatokkal akár az egész internetet meg lehetne tölteni; terjedelmi és praktikussági okokból a cikkben viszont csak a fontos jellemzőkre fókuszáltunk. Noha a telefonokkal manuális módban is lehet felvételt készíteni, mi elsősorban arra koncentráltunk, hogyan viselkednek a kütyük automatikus üzemmódban. Elvégre az esetek túlnyomó többségében ez az, ami számít. A manuális üzemmód és a RAW-mód például főleg este és állvány használata mellett bizonyulnak hasznosnak - utóbbi ráadásul csak akkor, ha nem gond, hogy az utómunkálatokkal is pepecselni kell. Az automatikus mód mellett egyébként nemcsak az szól, hogy a telefonok szoftvere rendre elég jó munkát végez, hanem a kényelem is: a Samsung, a Huawei vagy a Xiaomi telefonok esetében a szenzor teljes felbontását csak üzemmódváltással lehet kihasználni.

Huawei P50 Pro

Nappali fényviszonyok mellett a Huawei telefonjában az 50 MP-es, elsődleges szenzor automatikus üzemmódban 12,5 MP-es fotókat szállít, mobilos viszonylatban nagyon jó vonalélességgel és részletességgel, de a másik három versenyzőhöz képes kisebb látószög mellett. A szoftver természetesen serényen dolgozik a háttérben, hogy a szenzor méretéből eredő hiányosságokat elfedje. Szerencsére ez nem jár látványos hibákkal: a színek például ennél a mobilnál a legtermészetesebbek, a zajszűrés sem tünteti el a fontos részleteket, és túlélesítéstől sem kell tartani. Ha szükséges, akkor a HDR is automatikusan besegít. Az elsődleges kamera legnagyobb erénye az, hogy gyenge fényviszonyok között is remek eredményt szállít: képzaj gyakorlatilag még ilyenkor sincs, és a kontraszt is jó - de cserébe a finom részletek itt-ott azért áldozatul eshetnek.

A periszkóprendszerű zoomkamera alapból 3,5-szeres nagyítást kínál, az objektív mögött pedig 64 MP-es szenzor lapul 16 MP-es fotók készítéséhez. Az átfogás kellemes, de nem tökéletes: sokkal jobban használható, mint az előd ötszörös nagyítása, de kevésbé praktikus, mint a Samsung S22 Ultra vagy a Sony Xperia 5 III zoomjának első fokozata. A kamera szoftveres képkivágással veszteségmentes hétszeres, és hibrid tízszeres nagyítást is kínál, de nem mindig jó eredménnyel - érdemes inkább a 3,5-szeres értéknél maradni. Az objektív (3,5-szeres nagyítás mellett) esti körülmények között többnyire nem teljesít rosszul, de adott esetben belefuthatunk pontatlan fénymérésbe is, a zajszűrés pedig szinte mindig túl erős.

A rendszer leggyengébb láncszeme egyértelműen a nagy látószögű objektív, amely normál fény mellett jó eredményt ad ugyan, de amint gyenge megvilágítás mellett kell dolgoznia, elvérzik.

Amellett, hogy az apróbb részleteket rendre a feledés homályába küldi, a fehéregyensúlyba is rendszeresen belehibázik, sárgás árnyalatú fotókat eredményezve. Összességében a Huawei P50 Pro egy szinte minden szempontból verhetetlen elsődleges kamerával rendelkezik, amely mellé sajnos egyelőre nem tudott felnőni sem a tele-, sem a nagy látószögű objektív.

Samsung Galaxy S22 Ultra

A Samsung csúcsmodellje az egyetlen olyan telefon a mezőnyben, amely valóban négy különálló kamerát használ a különféle átfogásokhoz. Noha automatikus üzemmód esetén a telefon minden "állásban" 12 MP-es képeket dob ki, a szenzorok felbontása kaotikus képet mutat. A fő szenzor 108 MP-es, a zoom objektívek 10 MP-esek, egyedül a nagy látószögű objektív az, amelyik a valóságban is 12 MP-es felbontással rendelkezik. A fő kamera szinte tökéletes felvételeket készít, de ebben a mezőnyben az átlagosnál nagyobb zajszinttel dolgozik, hogy a fotók részletességét megtartsa. Ez főleg esti körülmények között jelenthet előnyt, ahol egyébként az sem mellékes, hogy automatikus üzemmódban a 108 MP-es szenzor 3×3-as területei alkotnak egy-egy képpontot.

Zoom szempontjából érdekes a helyzet. Kitüntetett helyen a háromszoros és tízszeres értékek szerepelnek, de ha szükség van rá, akkor a fő szenzor és képkivágás segítségével kétszeres átfogás is elérhető, szinte az optikai zoom minőségében. A háromszoros zoom a hétköznapi használat során jól jön, a tízszeressel viszont inkább csak villogni lehet - szökőévben, ha egyszer van rá tényleg szükség.

A részletek és a vonalélesség háromszoros nagyításnál rendben vannak, tízszeres zoomnál viszont rendesen küzd a szoftver a zajjal, a korrekció pedig éppúgy megszalad, mint a nagy látószögű objektív használatakor.

A Samsung Galaxy S22 Ultra egyetlen kamerája sem mondható az abszolút legjobbnak a maga területén, viszont a fejlesztőknek sikerült tökéletesen összehangolniuk az objektívek működését, így nem kell aggódnunk amiatt, hogy egyik vagy másik kamera kiválasztása miatt gondunk lesz a színekkel vagy a rajzolattal. Illetve még valami: üzemidő tekintetében a Samsung Galaxy S22 Ultra toronymagasan verte a mezőnyt, ezernél is több kép készíthető vele egyetlen feltöltéssel.

Sony Xperia 5 III

A Sony nem bonyolította túl a dolgokat, ha a szenzorokból indulunk ki: mind a három hátlapi modulban 12 MP-es szenzor dolgozik, igaz, nem ugyanaz a típus. Logikus módon a legnagyobb fizikai mérettel a fő kamera mögött elhelyezkedő érzékelő rendelkezik, amely az f/1,7-es fényerejű objektívvel együtt nemcsak nappali, hanem esti fényviszonyok mellett is jó képminőséget ígér. A gyakorlatban ez jó szaturáltságot és részletességet jelent elfogadható dinamikatartomány mellett (ha kell, az automatikus HDR is besegít, de a sötétebb részeket a szoftver sokszor nem húzza fel eléggé). Emellett azonban sajnos azzal is számolni kell, hogy a kép kismértékben mind a négy sarokban elmosódik, a fókuszállítás pedig néha be tud lassulni.

Ha kevés a fény, akkor sincs igazán okunk panaszra, de a képek minősége a témától is függ; az alacsony helyi kontrasztot a szoftver nem szereti, hajlamos a részletek eltüntetésére.

Noha, a táblázatban két sorban tüntettük fel az Xperia 5 III zoomképességeit, valójában egyetlen periszkópkamera dolgozik a telefonban, amelyben az átfogást elektromos motor szabályozza 70 és 105 mm között. Ugyanakkor fontos, hogy az objektív csak a két végállásban használható, tehát nem lehet szabadon optikai nagyítást változtatni a 2,9-szeres és 4,4-szeres értékek között. De a jövő mindenképpen ebbe, a Sony által választott irányba mutat. Ráadásul ez a két érték bizonyult a legjobb kombinációnak.

A trióból ezúttal is a nagy látószögű objektív a leggyengébb láncszem, nappali fotóknál a túlzott zajszűrés, esti fotóknál pedig az ennek ellenére jelentkező kép- és színzaj miatt. Az Xperia 5 III a dedikált exponálógomb, valamint a szoftver alapján mindenképpen kiemelkedik a mezőnyből; a kameraalkalmazás nemcsak a mobiloktól megszokott alapfelülettel használható, hanem egy olyannal is, amely egy az egyben a fényképezőgépekre emlékeztet.

Xiaomi Mi 12 Pro

A Xiaomi szintén a három hátsó objektívvel rendelkező telefonok táborát erősíti, a szenzorkiosztás pedig ennél a modellnél tűnik a legjobbnak, hiszen mind a három objektív mögé 50 MP-es érzékelőlap került. Persze automatikus üzemmódban a Mi 12 Pro fotóinak készítésekor is 2×2-es területek alkotják a pixeleket, így a végeredmény 12,5 MP-es, bármilyen látószöget választunk is.

A fő kamera enyhén túlszaturált színekkel, de a tapasztalataink alapján szinte mindig jó fénybeállításokkal dolgozik.

Túl közeli tárgyak esetén alacsony mélységélessége gondot okozhat, cserébe viszont jó rajzolat, alacsony zajszint és jó dinamikatartomány jellemzi a képeket. A részletesség nemcsak középen, hanem a sarkokban is nagyon jó. Ebben a mezőnyben egyértelműen a legjobb; teljesen mindegy, hogy kerítésről, arcvonásokról, fűszálakról vagy betűkről van szó. Feltéve persze, hogy megfelelőek a fényviszonyok. Gyengébb megvilágításnál már felemás az eredmény: a zajszint továbbra is alacsony, a dinamikatartomány is rendben van, azonban a részletek is egyértelműen csökkennek a kevésbé kontrasztos helyeken.

A zoom- és a nagy látószögű objektív más, de szintén 50 MP-es szenzort kapott: míg a fő kamerában Sony érzékelő dolgozik, ebben a kettőben Samsung szenzor teljesít szolgálatot. Ez önmagában még nem lenne baj, de ezeknek az érzékelője jóval kisebb, pontosan negyedakkora. A kisebb szenzorméret kisebb pixelméretet, ez pedig nagyobb zajszintet eredményez; a szoftver persze kompenzál, de ennek a részletek látják kárát, főleg akkor, ha a fényviszonyok nem tökéletesek. Nappali fény mellett viszont a zoom- és a nagy látószögű objektívvel készült fotókra sem lehet sok panasz. Vagyis mégis: az átfogás mértéke csak kétszeres, ami nemcsak ebben a mezőnyben, hanem úgy általánosságban is kevés. Főleg egy csúcskészüléktől; még akkor is, ha a hibrid nagyítás ötszörös szintig elég jól működik. A nagy látószögű kamera esetében pedig nincs automatikus fókusz, így ezzel az objektívvel nem igazán lehet makrókat készíteni sem.

Szelfizni jó

A szelfikamerák képességei alapján elég nagy eltérések mutatkoznak - minden tekintetben. A Samsung Galaxy S22 Ultra a maga 40 MP-es szenzorával például 8 MP-es fotókat lő, amelyeken a zajszűrést sem viszi túlzásba. Ennek a felállásnak köszönhetően a négyes fogatból a legtermészetesebb hatású képeket készíti. Versenyben van vele a Xiaomi Mi 12 Pro is, amely 32 MP-en rögzíti a látottakat. A vonalélesség csak valahol a közepes és a jó között van, viszont a képeket manuálisan leméretezve 8-10 MP-re rögtön egy ligába kerül a Samsung telefonjával, ráadásul alacsonyabb zajszint mellett. A Sony Xperia 5 III és a Huawei P50 Pro szelfikészítésben hétköznapi eredményt tud felmutatni - utóbbi telefonnak van viszont egy érdekes trükkje, mégpedig az, hogy akár nagy látószögű üzemmódban (18 mm, az átlagosnak tekinthető 26 mm helyett) is használható. Így pedig sokkal könnyebb csoportképet készíteni, mert egyszerre akár három-négy ember is kényelmesen befér a látómezőbe.

Videóknál ma már a 4K is alap

Természetesen nem feledkeztünk meg arról sem, hogy a mobilokkal videót is lehet rögzíteni. A full HD ma már alapszolgáltatás, így a táblázatban csak azt tüntettük fel, hogy 4K-ban illetve 8K-ban milyen képsebesség mellett lehet videót rögzíteni az adott készülékekkel. Felbontás alapján a Samsung Galaxy S22 Ultra és a Xiaomi Mi 12 Pro nő a mezőny fölé, hiszen akár 8K-ban is lehet velük felvételt készíteni - más kérdés, hogy ahhoz, hogy ezeket a videókat ki is tudjuk használni, 8K-s tévére is szükség van. Ha a képsebességet nézzük, akkor viszont a Sony Xperia 5 III-nál az előny, amely 4K-ban akár 120 fps-re is képes, szemben a többiek 60 fps képsebességével. A Sony telefonja azért is különleges, mert a mind a négy modellnél meglévő elektronikus képstabilizációt optikai rendszerrel is kiegészíti. Arra viszont érdemes odafigyelni, hogy a nagy felbontású videók rögzítése mind az akkumulátort, mind a tárhelyet pillanatok alatt felemészti, így csak akkor érdemes jobb minőséget választani full HD-nál, ha arra valóban szükség van.

Profiknak: nagy felbontás és RAW formátum

A telefonok a manuális üzemmód mellett a RAW formátumot is támogatják, a Samsung telefonja emellett 108, a Huawei és a Xiaomi telefonjai pedig 50 MP-es fotókat is tudnak rögzíteni az elsődleges kamerával. Arra érdemes figyelni, hogy a Samsung Galaxy S22 Ultra esetében a két funkció nem kombinálható, azaz 108 MP-es RAW-fotókat nem lehet rögzíteni. Noha a RAW formátum használata éppúgy csábítóan hat, mint az, hogy a teljes felbontás kihasználható, nem szabad elfeledkezni arról, hogy a valóságban ezeknek az opcióknak a bekapcsolása egy csomó plusz terhet ró a felhasználóra. RAW-képek esetén például csak akkor lesz értékelhető az eredmény, ha marad energia az utólagos képfeldolgozásra - így viszont le kell mondani a gyorsan visszanézhető és a közösségi médiában gyorsan felhasználható képekről. A 108 és 50 MP-es fotók esetén az elektronika többé-kevésbé megold mindent, viszont a képek utólagos rendezgetése így is nehézkes, mert a nagy fájlméret és felbontás telefonon és PC-n is lassítja a fotók kezelését.

Verdikt

Ahány mobil, annyiféle kamerarendszer, annyiféle koncepció - és annyiféle eredmény. A döntés ebből adódóan nem egyszerű. Azt szögezzük le, hogy prémium modellekről lévén szó, egyik készülék sem teljesített rosszul, tehát aki tesztünkből választ magának telefont, az a kamera képességeiben biztosan nem fog csalódni: annál többet, mint tesztünk szereplői, más modellek sem tudnak nyújtani jelenleg.

Visszatérve a tesztre: minden telefonra igaz, hogy a kamerája valamiben nagyon jó, de az is, hogy a kamerája nem. Az elsődleges kamera például a Huawei P50 Pro és a Xiaomi Mi 12 Pro esetében bizonyult a legjobbnak, éjszakai felvételeknél a Huawei és a Samsung telefonjai diktálják a tempót, míg a zoomkamera képminőségének szempontjából a Huawei P50 Pro és a Samsung Galaxy S22 Ultra készülékek teljesítenek a legjobban, használhatóság szempontjából viszont a Sony Xperia 5 III a nyerő.

Ha a teljes képet nézzük, akkor - ha csak hajszálnyival is, de - a Samsung Galaxy S22 Ultra kerül az első helyre.

Abszolút képminőség alapján, ha csak egy-egy objektívet nézünk, nem feltétlenül ez a telefon a legjobb, az apró hiányosságokat azonban tudja ellensúlyozni a nagyon jó használhatóság, az üzemidő és az is, hogy az egyes objektívek teljesítménye konzisztens.

Különvélemény

A Samsung Galaxy S6-nál éreztem először azt, hogy a telefon mellett egy nyaralás alatt sincs feltétlenül szükség arra, hogy egy "rendes" fényképezőgép is ott lógjon a nyakamban: egész egyszerűen annyi történt, hogy az akkori masina - egy Nikon D5100 - ki sem került a táskából a két hét során, és egy pillanatig sem bánkódtam emiatt. A képminőségből persze valamennyit lejjebb kellett adnom, de cserébe két gyerek mellett sem maradtam le egyetlen fontos, vicces vagy megható pillanatról sem. Már önmagában emiatt megérte telefonra "váltani", de persze az sem hiányzik, hogy minden egyes nyaralás vagy különleges alkalom után órákat töltsek azzal, hogy a fotókból kihozzam a legtöbbet. Az S6-nak egyébként csak egyetlen, 16 MP-es kamerája van, a mai modern csodák viszont három vagy akár négy kamerát is kapnak a hátlapra, így egyre jobb zoomképességekre tesznek szert. Azért a DSLR sem került a fiók mélyére, de megtartom olyan helyzetekre, amelyekben a telefon elvérzik; például éjszakai képekhez vagy csillagfotózáshoz.

Ha tetszett a cikk, akkor szerezd be a 2022/05-ös PC World magazint, abban ugyanis még több ilyet találsz, ráadásul ajándékba jár hozzá néhány értékes szoftver és egy PC-s játék is. 

Komolyabban érdekel az IT? Informatikai, infokommunikációs döntéshozóknak szóló híreinket és elemzéseinket itt találod.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.