Hirdetés

Ismét az Apple-t ekézte az Epic Games vezetője



|

Tim Sweeney szerint az App Store alkalmazásbolt valójában kárt okoz a fejlesztőknek és a vásárlóknak.

Hirdetés

2020 óta tart az Apple és a Fortnite mögött álló Epic Games háborúskodása, az utóbbi ugyanis nehezményezi, hogy az almás cég 30%-os jutalékot szed az App Store alkalmazásboltban lebonyolított eladások után, és a Google-lel ellentétben nem is ad lehetőséget az alternatív piacterek használatára.

Az Apple többek között azzal védekezik, hogy az iOS-es bolt messze a legjövedelmezőbb digitális áruház, amely a fennállása óta már több mint 260 milliárd dollárt termelt a fejlesztők számára. Az Epic fejesét, Tim Sweeney-t azonban ez továbbra sem hatja meg, nemrég ugyanis ismét kikelt a cupertinóiak gyakorlata ellen.

Hirdetés

A Financial Timesnak adott exkluzív interjújában a vezető lényegében megismételte a jól ismert álláspontját, mely szerint az Apple versenyellenes módon monopolhelyzetet teremtett az App Store kizárólagosságának bebetonozásával. Sweeney úgy véli, hogy az almás cég megérdemli a hardvereivel kapcsolatos sikereket, de a felhasználók korlátok közé szorításával már nem ért egyet.

"A probléma itt egy klasszikus monopólium-összekapcsolás. Az Apple-nél okostelefonokat gyártanak, és az okostelefonjaikból profitálnak, amit meg is érdemelnek. De aztán rákényszerítik a mobiljaik minden vásárlóját, hogy kizárólag az ő alkalmazásboltjukat használják a digitális tartalmak beszerzésére. Megakadályozzák, hogy minden más alkalmazásbolt versenyezzen velük a hardveren, amely egymilliárd végfelhasználó tulajdonában van. Ez az első megkötés, és ez teljesen gátat szab mindenféle versenynek és piaci erőnek, amely jobb alkalmazásboltokat és jobb ajánlatokat alakítana ki a fogyasztók számára."

Az Epic első embere szerint az Apple a telefonok értékesítésével szerzett jogos előnyét egy jogosulatlan előny kialakítására használta fel a riválisaival szemben, megtörve azt a versengő dinamikát, amely a múltban a tech ipar egészséges működését garantálta. Sweeney emellett magával az App Store-ral is elégedetlen:

"Az App Store nem szolgáltatás. Az App Store rossz szolgálatot tesz a fejlesztőknek. Az alkalmazásbolt arra kényszeríti a fejlesztőket, hogy alantas módon kezeljék a szoftvereiket, hogy alantas élményt nyújtsanak a vásárlóknak és hogy versenyképtelen kezelési és feldolgozási díjakat számítsanak fel a digitális javak árának felpumpálására."

Hogy végül Sweeney-nek lesz-e igaza, az még a jövő zenéje, az Epic és az Apple pereskedése ugyanis jelenleg is tart, miután mindkét fél fellebbezést nyújtott be az első fokon meghozott ítélet ellen. Ebben egyébként a bíróság kötelezte az Apple-t, hogy legalább az alternatív fizetési linkek elhelyezését engedélyezze az App Store-ba feltöltött alkalmazásokban, amit a cég sikertelenül próbált elbliccelni. Az Epic azonban a Google ellen is pert indított, mivel meglátása szerint a keresőóriás mögött álló cég ugyancsak tisztességtelen előnyöket biztosít a Play Áruháznak az Androidon.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.