Hirdetés

Iszonyú drága a Google 20 gigabites internete - vagy mégsem?



|

A Google keményen árazta a Wi-Fi 7 szabványra épülő internetes szolgáltatását, de azért vannak szempontok, amelyek alapján megéri az előfizetés.

Hirdetés

Mi itt Európában leginkább a keresővel, a Gmaillel vagy az Android operációs rendszerrel azonosítjuk a Google-t, a vállalat tevékenységi köre azonban oly szerteágazó, hogy az Egyesült Államok kiválasztott régióiban még internetszolgáltatást is kínál a GFiber brand keretében. A keresőóriás még októberben jelentette be, hogy az egyébként még nem is véglegesített Wi-Fi 7 szabványt kihasználva hamarosan egy szédületes, 20 gigabites sávszélességű csomagot is elérhetővé tesz az ügyfeleknek. Azt már akkor sejteni lehetett, hogy ez drága móka lesz, most pedig már tudjuk is, hogy mennyire.

A Google ugyanis nemrég nyilvánosságra hozta, hogy havonta 250 dollárt, vagyis jelenlegi árfolyamon átváltva közel 89 ezer forintot kell majd perkálni a kapcsolatért. A szolgáltatás azonban nemcsak borsos, hanem erősen korlátozott is, mivel kezdetben kizárólag Kansas Cityben, Észak-Karolina "Triangle Region"-nek nevezett részében, valamint Arizona és Iowa államokban rajtol el a 20 gigabites szörfölés.

Hirdetés

Habár a 250 dolláros ár önmagában kétségtelenül magas, a piaci összehasonlítás valamelyest árnyalja a képet. Ahogy az Engadget rámutatott, az AT&T üvegszálas hálózatán elérhető "Elite 5 Gbps" ugyanezért a havidíjért negyedakkora sávszélességet kínál, a GFiber megoldása ráadásul a le- és feltöltéskor is garantálja a beígért teljesítményt.

A keresőóriás emellett arra is felhívja a figyelmet, hogy az Actionteckel közösen készített routerével akár egy nagyobb épület több emeletére is elosztható a sávszélesség, így többen is osztozhatnak a költségeken. A Google egyelőre csak a jelentkezőket gyűjti a Nokia 25G PON infrastruktúrájára épülő csomaghoz, az első ügyfelek pedig valamikor 2024 első negyedévében vehetik majd igénybe a szolgáltatást.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.