Hirdetés

Itt a vég a magyar Facebook számára? A NAV végrehajtási eljárást indított a Hundub tulajdonosa ellen



|

Egy ideje már megint elérhetetlen a Hundub, a jelek szerint meg is van rá a magyarázat.

Hirdetés

Egyelőre nem tűnik világra szóló sikertörténetnek a Facebook alternatívájaként létrehozott Hundub, holott vannak (voltak?) olyan vonásai, amelyek számos felhasználó szemében vonzóvá tehetnék. Ilyen például az üzemeltetők által ígért véleménysemlegesség, amely garantálná, hogy senki sem repül az oldalról csak azért, mert bizonyos kérdésekben képviselt álláspontja nem egyezik másokéval.

Pál Csaba, a Hundub ötletgazdája egyenesen úgy fogalmazott, hogy a szóban forgó platform a szabadság és a közösség terepe. De a tavaly decemberi indulást követően hamar meg kellett tanulniuk, hogy a szabadságot sokféleképpen értelmezik az emberek, például úgy, hogy egy biztonsági rést kihasználva 18. életévüket nem betöltött felhasználók privát (köztük pornográf) képeit tették közzé. Hamar el is pártolt az egyik befektető, amit az vetítette előre, hogy nem lesz hosszú életű ez a vállalkozás.

Hirdetés

Azóta több alkalommal is zavar támadt a Hundub működésében, legutóbb épp a minap vált elérhetetlenné. Meglehetősen nagy a valószínűsége, hogy a mostani eset hátterében pénzügyi nehézségek is állnak, mivel a 2020 augusztusában alapított Hundub Kft.-t a Nemzeti Adó- és Vámhivatal idén, július 2-án áfa bevallást be nem nyújtó adózóvá minősítette, három nappal később pedig közzétette, hogy megindította ellene a végrehajtási eljárást - vette észre a mfor.hu.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.