Hirdetés

Itt az Android P harmadik előzetese



|

Ez egyben a második béta, amely a Pixel készülékek mellett OnePlus, Nokia, Oppo, Vivo, Xiaomi, Sony és Essential készülékekre is tölthető.

Hirdetés

Az Android P végleges verziójának a megjelenéséig összesen öt fejlesztői előzetest kapunk. Ezekből az első három az érdekesebb, hiszen a negyedik és az ötödik gyakorlatilag kiadásra jelölt verzió, ami azt jelenti, hogy nagyrészt csak hibajavításokkal újítanak. 

Hirdetés

Mostanra megérkezett az Android P harmadik fejlesztői előzetese, amelyben már benne vannak a végleges API-k is. 

Természetesen az előzetesben sok a hiba, és maga a Google is azt mondja, hogy a rendszer és az appok teljesítménye időnként alaposan belassulhat, akadozhat, időnként az eszköz is lefagyhat. Ez azt jelenti, hogy mindennapi használatra egyelőre nem ajánlott ez a rendszer. Inkább fejlesztőknek szól, és azoknak, akik kísérleteznének. 

Az értesítéseknél felbukkanó okosválaszok vagy a háttérben futó appkorlátozások mellett újdonság még a gesztusalapú alkalmazásváltás, illetve elalvás előtt szürkeárnyalatosra is lehet váltani a kijelzőt. 

Ez egyben a második bétája is az Android P-nek, ami a Google Pixel készülékek mellett egyes Essential, Nokia, OnePlus, Oppo, Vivo, Xiaomi és Sony modellekre is tölthető

    Hirdetés

    Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

    Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.