Hirdetés

Jó áron jön a Google Pixel 5 mobilja, képek is vannak



|

XL-es kiadás nem várható, és sok tekintetben furcsa lesz a Google következő csúcsmobilja.

Hirdetés

A Google maga is megerősítette korábban, hogy a Pixel 4a 5G mellett kiadja még a Pixel 5-öt idén, erről pedig folyamatosak a szivárgások. A készülék nagyon érdekes, hiszen a Google a jelek szerint szakít az ultraprémium kategóriával, és inkább észszerű mobilt akar kínálni korrekt áron. Ezt igazolja, hogy a Vodafone németországi adatbázisában szereplő és kiszivárgott információk alapján a vártnál előbb, már szeptember 25-én debütál a Pixel 5. viszont Pixel 5 XL idén nem lesz a táblázat szerint sem. 

Hirdetés

Elképzelhető azonban, hogy lesz Pixel 5s. Erről több fotó is előkerült. Ezek egyrészt igazolják az eddigi szivárgásokat, másrészt azt, hogy csak dupla kamera lesz a hátlapon. A Pixel 5s egyébként abban térhet el a Pixel 5-től, hogy ez már mmWave 5G-t is kínál. A felára ennek elvileg 100 euró lesz. 

A Pixel 5 a várakozások szerint 90 Hz-es AMOLED-kijelzőt kap, Snapdragon 765G chippel, 8 GB RAM-mal és 4000 mAh-s akkuval. Vagyis minden téren visszafogott lesz a Google új csúcsmobilja, azonban a német források szerint csak 630 euróba kerül majd. Ez igazi felüdülés az 1200-1400 eurós prémium okostelefonok korában, akár sláger is lehet majd a Pixel 5-ből, főleg a Google kamerarendszerével. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.