Hirdetés

Jön a tömörítésmentes zene a Spotifyra, de nem mindenkinek fog tetszeni



|

A zenei streaming-szolgáltató az Apple Music nyomába ered.

Hirdetés

Az Apple Music már 2021 májusában elindította a tömörítésmentes zenei streamingjét, amelyet ráadásul ingyenesen kínál a szolgáltatás előfizetőinek.

A mesterséges intelligenciának nemrég keresztbefekvő Spotifynál eddig nem volt lehetőség ilyesmire, azonban a svéd szolgáltató most felvette a kesztyűt és a vájtfülűeket is megcélozta a várhatóan idén érkező HiFi nevű streaming-csomagjával, amelyben tömörítés-, azaz veszteségmentes (lossless) formátumban lehet hallgatni a platformon elérhető zenéket.

Hirdetés

Az Apple Music szolgáltatásától eltérően azonban a Spotify extra szolgáltatásáért külön díjat is kér majd: a cég egyelőre még az utolsó simításokat végzi a HiFi-csomagon, azonban onnantól, hogy ezt megérkezik, külön díj fejében lehet hozzáférni majd a tömörítésmentes tartalmakhoz.

A cég már több mint két éve beígérte ezt a lehetőséget, a bevezetéssel azonban mostanáig csúsztak. A cég egyik vezetője márciusban a zeneipar agresszív működését okolta a késlekedésért.

Pontos dátumot egyelőre nem közöltek, csupán annyit árultak el, hogy a HiFi-csomag még az idei évben megérkezik a platformra.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.