Hirdetés

A napokban teljesen megváltozik a Facebook



|

Letisztultabb felületek, csevegéshez hasonlító kommentek, kerek profilkép, kifehéredő gombok - ráadásul a Facebook az Instagramot is húzza maga felé.

Hirdetés

Épphogy túllendültünk azon, hogy a Facebook a napokban Magyarországon is bevezeti a Marketplace nevű apróhirdetős szolgáltatást, máris jönnek a hírek arról, hogy a közösségi oldal felülete elég jelentősen megváltozik, legalábbis a mobilos verzióban, és erre szintén nem kell sokat várni, a frissítések ugyanis már megkezdődtek.

Hirdetés

Most leginkább a hírfolyam ráncfelvarrására koncentráltak a fejlesztők, a hivatalos magyarázat szerint azért, hogy "beszélgetősebb", átláthatóbb legyen a tartalom, és az egész felhasználói felület sokkal tisztább, rendezettebb képet kap majd, ahol első látásra is jobban elkülöníthetjük majd a különféle elemeket. Nézzük, mire lehet számítani!

Vége a szögletességnek

A felhasználók profilképe eddig négyszög alakban jelent meg a hírfolyamon, mostantól ott és a hozzászólásokon belül is körprofilt kapnak. Ettől persze, ha valakinek rákattintunk a profilképére, azt eredeti méretében nézhetjük meg.

Könnyebb navigáció

A fenti képen az is jól látható, hogy az eddigi kékes felületekből is faragott a Facebook, például egy ismerősünk postját nézegetve nem foglal el külön kijelző-teret a visszafelé mutató hivatkozás.

Csevegős kommentek

A bejegyzések, képek és egyéb tartalmak alatt az eddigi, vékony vonallal elválasztott módszer helyett a Messengerhez hasonló, cseveség-szerű nézetben látszanak majd a hozzászólások. A kis buborékok bal oldali bekezdése is jobban mutatja majd, hogy valaki az eredeti témához, vagy egy már meglévő kommenthez szeretne hozzáfűzni valamit.

Mellesleg ezt az újítást a Facebook a tulajdonában levő Instagramra is átemeli, szóval az eddig látványra azért eléggé különállónak megtartott appok most eggyel közelebb húzódnak egymáshoz.

Nyár végi nagytakarítás

A gombok színvilága is megújul, az eddig szürkével árnyalt ikonocskák teljesen átlátszóvá válnak (vagy fehérebbé, ha úgy tetszik). Ez egybevág a Facebook azon törekvéseivel, miszerint a felhasználói felületet a lehető "leglájtabbra" szeretné faragni, hogy a felhasználók szemét leginkább a tartalom üsse ki, és ebbe ne zavarjon bele a keretrendszer. Egyes gombok feliratai (így a like-comment-share szentháromságé) pedig kicsit nagyobbra nőnek, minden bizonnyal azért, hogy az egyre több mobilos felhasználónak se gúvadjon a szeme.

Az új értesítések mostantól nem egy földgömb, hanem egy apró csengő fölött jelennek meg a piros pöttyben elhelyezett számok formájában. Szintén jól látható, hogy a belinkelt tartalmaknál jobban kiemelik, honnan származnak: ez minden bizonnyal az álhírek terjedése elleni apró lépés, így talán könnyebb elérni, hogy az ember ne kattintson véletlenül a gyikemberekchemtrailtszornak.com oldalra még akkor sem, ha elsőre ártalmatlannak tűnik az onnan megosztott cikk.

Az újdonságokat ismét egy adott időszakon belül, de nem egyszerre kapcsolja be a Facebook, így az átállás fokozatosan érkezik a milliárdnyi felhasználóhoz, de valószínűleg napokon belül mindenki már az új Facebookot láthatja.

Szerinted milyen lett?

Most te jössz: bejön az új kinézet, vagy neked aztán tök mindegy, fehér-e a gomb és kerek-e a profilkép? Esetleg azok között vagy, akit idegesít a folyamatos átalakítgatás? Szavazz!

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.