Hirdetés

Jony Ive szerint az iPhone 7 elavult



|

Az Apple dizájnfőnöke elég elutasító az iPhone 7-tel és az iPhone 7 Plusszal szemben.

Hirdetés

Van, hogy egy séfnek nem ízlik a saját étele, és van, hogy az Apple dizájnért felelős vezetője már nem szereti a korábbi alkotását. Jony Ive szerint a 2016-os iPhone 7 és iPhone 7 Plus már elavult. 

Hirdetés

Erről egy interjúban beszélt a Smithsonian Magazine-nak. Az Apple dizájnguruja elég elutasító volt a tavalyi almás okostelefonokkal. Úgy fogalmazott, hogy számára azok most már csak zavaros alkatrészeknek tűnnek egy házba csomagolva. 

Természetesen mindez akkor nyer értelmet, ha a megjegyzést összekötjük az Apple iPhone X "szépségével". A szeptemberben bemutatott iPhone X-et (amit sokan még mindig [iksz]-nek ejtenek) nagyon kedveli Ive, az elmondása szerint évek óta erre törekedtek. 

Elárulta azt is, hogy az A11 Bionic lapkakészlet tervezése összesen három évet vett igénybe. Megerősítette azt is, hogy az Apple sosem akart ujjlenyomat-olvasót tenni az iPhone X-re. Vagyis nem akarta a szenzort a kijelzőbe ágyazni, sem a hátlapra rakni. 

Jony Ive szerint egy okostelefonnak úgy kell kinéznie, mint az iPhone X-nek, keret nélküli kijelzővel. Tavaly arról is beszélt, hogy egy üvegbe zárt iPhone-t akar tervezni - ehhez a legközelebb az iPhone X áll. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.