Hirdetés

Júliusban jönnek a Google okoskijelzői



|

Bár az okoskijelzők már a CES-en bemutatkoztak, csak most derült ki, hogy mikor lesznek kaphatóak.

Hirdetés

A Google első okoskijelzői idén nyáron jelennek meg a piacon. A platform már az idei CES-en bemutatkozott, azonban a Google egészen mostanáig nem fedte fel, hogy mikor lesznek megvásárolhatóak az okoskijelzők. 

Hirdetés

Szerencsére a Google I/O fejlesztői konferencián erre is választ kaptunk. A Google megerősítette, hogy az első okoskijelzőket már júliusban hazavihetik az érdeklődők. 

Értelemszerűen az új készülékek a Google Assistantre fókuszálnak, és alapvetően az Alexa-képes Amazon Echo Show ellenfelei lesznek. Amellett, hogy kiaknázzák az Assistant előnyeit, a Google megoldásai natív hozzáférést engednek a YouTube-hoz és a YouTube TV-hez. Mindez óriási előnyt jelenthet a platform számára, már csak azért is, mert egy tavaly év végi botrány miatt a Google végül levette az Echo Showról a YouTube-ot. Az Amazon a pletykák szerint erre válaszul elkezdte fejleszteni a YouTube riválisát. 

Sajnos konkrétumok egyelőre nincsenek arra vonatkozóak, hogy melyik okoskijelző mikor válik elérhetővé, és pontosan melyik régióban. Lesz ilyen terméke a Lenovónak, az LG-nek, a JBL-nek és a Sonynak is. Októberben pedig talán saját hardvert is villanthat a Google. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.