Hirdetés

Kecsesen lebeg a víz felett ez az új elektromos hajó



|

Futurisztikus járművel erősít a svéd tömegközlekedés.

Hirdetés

A magyar szemnek cseppet sem idegen az ún. hordszárnyas hajók koncepciója, hiszen a MAHART flottájában már a hetvenes évek óta cikáznak a Dunán a szovjet (egész pontosan ukrajnai) gyártású Voszhodok, amelyek a felhajtóerő segítségével, a folyóból némiképp kiemelkedve küzdik le a víz ellenállását, akár 62 km/h-val szelve a habokat.

Hasonló elven működik, ám a Vöcsök néven üzemeltetett szocialista elődöknél jóval modernebb az a vadonatúj elektromos szárnyashajó, amit Stockholm városa készül munkára fogni.

Hirdetés

A LiveScience beszámolója alapján a Candela P-12 a világ első, akkumulátorral hajtott szárnyashajója, és a svéd Candela Technologiesnak köszönhetjük. A 2024-ben szolgálatba lépő jármű akár 30 utast képes szállítani, 92,6 kilométeres hatótáv és 56 km/h-s csúcssebesség mellett. Ehhez egy jól megtermett, 252 kWh-s akkupakk szükséges, amit gondosan elrejtettek a 12 méter hosszú, skandinávosan minimalista hajtótestbe.

Ahogy a videó is mutatja, a számítógéppel vezérelt hidrodinamikai szárnyprofiljainak köszönhetően a Candela P-12 szinte lebeg a víz felett, amivel nem mellesleg a gyártója szerint 80%-kal kevesebb energiát fogyaszt, mint a hagyományos társai, és még 33 km/h-val gyorsabb is azoknál. A nem mindennapi szerkezet Stockholm központja és az Ekerö nevű kertvárosi rész között fuvarozza majd az utasokat, 55-ről mindössze 25 percre csökkentve a menetidőt.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.