Hirdetés

Két év börtönre ítélték Bródy János fiát, miután feltörte az őt alkalmazó bank rendszerét



|

Bródy Dániel a The First Republic Bank alkalmazottja volt, majd kirúgták. Ezután következett a bosszúhadjárat.

Hirdetés

A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekes és dalszerző, Bródy János fia, az informatikus Bródy Dániel az Egyesült Államokban él, és egy kereskedelmi banknál, a The First Republicnál dolgozott felhőmérnökként 2020 márciusáig. Akkor azonban elbocsátották, miután megsértette a vállalati szabályzatot azzal, hogy pornográf felvételt tartalmazó pendrive-ot csatlakoztatott céges számítógépekhez. Bródy a kollégájának írt levelében - amit a Blikk szemlézett - azt állította, hogy azt hitte, a Mátrix című film van az USB-meghajtón, amit betegen feküdve akart megnézni otthon. 

A férfi a kirúgása után nem adta vissza a laptopot a volt munkáltatójának, ugyanúgy hozzáfért a bank számítógépes hálózatához, amelynek felhőrendszerét bosszúból megrongálta és értékes kódokat lopott el, ezzel összesen 220 ezer dollár (nagyjából 76 millió forint) értékű kárt okozva. Bródy azt állította, hogy azért tette ezt, mert a "koronavírus-járvány kellős közepén nehéz anyagi helyzetbe juttatták ezzel a  hirtelen, végkielégítés nélküli felmondással."

Hirdetés

2021 márciusában tartóztatták le, és az azt követő kihallgatása során hamisan azt vallotta az ügyben nyomozó amerikai titkosszolgálatnak, hogy a cég által biztosított laptopját ellopták az autójából, miközben az edzőteremben volt - ez nem az első kísérlete volt a megtévesztésre, korábban hamis feljelentést is tett erről a San Franciscó-i rendőrségnél.

A szövetségi esküdtszék által 2022 decemberében benyújtott pótvádirat szerint Bródy Dániel azzal, hogy "törölte a bank kódtárait, rosszindulatú szkriptet futtatott a naplók törlésére, gúnyolódásokat hagyott a bank kódjában a volt kollégák számára, és más banki alkalmazottaknak adta ki magát azzal, hogy munkameneteket nyitott a nevükben" többek között megsértette a számítógépes csalásról és visszaélésről szóló törvényt, de a vádak között volt a védett információk megszerzése, a védett gép megrongálása és a hamis tanúvallomás is. 

Bródy Dániel 2023 áprilisában ismerte be a bűnösségét, az ítélet pedig most született meg. A San Franciscó-i bíróság három vádpontban is bűnösnek találta a férfit: 24 hónapnyi börtönbüntetésre ítélték (ami után három évi felügyelettel szabadulhat csak), valamint arra kötelezték, hogy fizessen 529 ezer dollárnyi, vagyis mintegy 182 millió forintnyi kártérítést a bank számára. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.