Hirdetés

Kiadta, majd visszahívta az Android Q ötös bétáját a Google



|

Megérkezett a rendszer legújabb bétája, telepítési problémák miatt azonban a Google átmenetileg leállította a terjesztését.

Hirdetés

A Google menetrend szerint az idei harmadik negyedévben adná a felhasználók kezébe a végleges Android 10 Q-t, ehhez pedig egy lépéssel közelebb vitt minket az Android Q béta 5 érkezése. Ez egyébként az első olyan build, ami már RC jellegű, tehát kiadásra jelölt plecsnit kapott. 

Hirdetés

Ez azt jelenti, hogy a Google nagyon komoly újdonságokat már nem tesz bele az ez után következő hatodik és egyben végleges bétába, amely a következő hetek során jelenhet meg. 

Igazából az ötös béta sem hozott túl sok újdonságot, de azért akad pár módosítás. Most már bármelyik sarokból simítva előjön az Assistant, illetve a külsős alkalmazásindítók visszaváltanak a háromgombos navigációra. A gesztusvezérlésre majd egy megjelenés utáni frissítéssel lehet átváltani. 

Sajnos azonban a Google mostani bétája sem sikerült hibamentesen, és miután egyre több telepítése problémáról számoltak be az emberek, az óriás átmenetileg leállította az új frissítést. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.