Hirdetés

Kibertámadás miatt kellett lezárni Amerika egyik legnagyobb kőolajvezetékét



|

Hogy elhárítsák a fenyegetést, a Colonial Pipeline teljes rendszerét elvágta a nettől, emiatt minden vezetékük működése leállt.

Hirdetés

Az egyik legnagyobb amerikai olajvezeték, a Colonial Pipeline közleménye szerint péntek este "kiberbiztonsági támadás áldozatai" lettek, le kellett kapcsolódniuk a netről, emiatt pedig gyakorlatilag megbénult a munka, egy időre leállt minden vezetékük. 

A Colonial Pipeline nagyjából 9 ezer kilométer hosszú szakaszon zárta le teljesen a keleti part egyik legnagyobb kőolajvezetékét. Ez a vezeték a térség olajellátásának közel feléért felelős, így a kár egyelőre felbecsülhetetlen.

A vészhelyzet elhárításáig a cég elvágta rendszerét az internettől, ennek következtében azonban minden vezetékük működése leállt, azt nem tudni, hogy pontosan mennyi időre.

Hirdetés

Egyes elemzések szerint a támadás célja az lehetett, hogy az Egyesült Államok keleti felének teljesen leálljon az energiaellátása. Egyelőre nem tudni, kik lehettek az elkövetők, és hogy mikor sikerül elhárítani a problémát. Rövid időn belül ez már a sokadik ilyen támadás, mellyel Amerikának szembe kellett néznie.

Az ügyben az FBI nyomozást indított.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.