Hirdetés

Kiderült, melyik cég szívja el az Apple legtöbb dolgozóját



|

Sokaknak meglepő lehet, hogy hová távozik a legtöbb Apple-alkalmazott.

Hirdetés

A technológiai iparban talán még a vendéglátásnál és az egészségügynél is ádázabb harc folyik a szakképzett munkaerőért, a legnagyobb vállalatok egymásra licitálva próbálják átcsábítani a dolgozókat, akik így néhány éven belül akár több domináns szereplőnél is megfordulhatnak.

A cégalapítási szaktanácsadással foglalkozó Switch on Business most egy érdekes vizsgálattal szolgált a legfontosabb tech cégek közötti fluktuációról, amelyből kiderül, hogy miként vándorolnak az emberek a nagy játékosok között.

Hirdetés

A LinkedIn profilok karriertörténeti elemzésével elkészített jelentés leginkább figyelemreméltó része talán az, hogy hová távoznak az Apple dolgozói. Az elmúlt években ugyanis ennek kapcsán főként arról lehetett hallani, hogy a cupertinóiak a Teslával vívnak nagy csatákat az alkalmazottakért, ám a Switch On Business arra jutott, hogy valójában messze a Google szívja el a legtöbb dolgozót, miközben az Apple leginkább az Inteltől, a Microsofttól és az Amazontól veszi át a munkatársakat.

A felmérés 3858 olyan embert talált, akik az Apple után a keresőóriásnál folytatták, majd az Amazon (1973), a Meta (1911) és a Microsoft (1394) következik a listán. A Tesla csak a negyedik helyen áll a 944 átvett szakemberrel, de érdemes hozzátenni, hogy az elektromos autógyártó összességében jóval kevesebb embert foglalkoztat, mint a többi említett játékos.

A kutatásban ugyanakkor más vállalatok is megjelennek, így kiderül, hogy a Google-től a Meta csábítja el a legtöbb dolgozót, a Metától pedig a Google, miközben a Microsofthoz az IBM-től igazolnak a legtöbben, és leginkább a Google-kötelékében folytatják. Mindezek alapján nem meglepő, hogy az összesített toplistán is messze a keresőóriás foglalkoztatja a legtöbb olyan embert (38 316), akik más vezető tech vállalatoktól érkeznek, majd a Microsoft (27 246) és az Amazon (18 948) következik a sorban.

A teljes jelentést ide kattintva böngészhetitek.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.