Hirdetés

Kiszivárgott az új iOS bétája



|

Az iOS 15.3 bétáját egy fejlesztőknek szánt felületről lehetett letölteni, de egyelőre nem találtak benne fontos újításokat.

Hirdetés

Bevett szokás, hogy a végfelhasználók előtt a fejlesztők kapják meg bétaváltozatban az Apple különböző operációs rendszereit, hogy saját alkalmazásaikat tesztelhessék, és ha kell, frissíthessék az új verzióhoz. Így történt ez nemrég a macOS Monterey 12.2-es változatával is, amivel együtt úgy tűnik, hogy több más béta kiadását is tervezte a cég.

Ezek között ott volt a watchOS 8.4-es változata, a tvOS 15.3-as verziója, és az iOS 15.3, amiket viszont az Apple nem adott át a fejlesztőknek az asztali gépekre szánt szoftverrel együtt, csak kicsit később.

Hirdetés

A kisebb halasztás körüli kavarodás eredménye az volt, hogy az iOS 15.3 első bétaváltozatát szemfüles felhasználók letölthették, így tett egy, az Apple termékeivel foglalkozó weboldal, a 9to5Mac is. Elmondásuk szerint a friss szoftverben nagyon kevés tényleges újdonságot találtak, a digitális asszisztens, Siri API-jának a frissítése mellett néhány app, köztük a Hírek kapott kisebb ráncfelvarrásokat. Ezeken kívül főleg hibajavításokat tartalmazott a fejlesztőknek kiadott iOS build.

A mobilos operációs rendszer legutóbbi publikus frissítése, a 15.2 egyébként a béta előtt néhány nappal jelent meg, igaz, annak egyik várt újítását végül nem építette be az Apple. A 15.3 a felhasználók elől elrejtett elnevezések szerint 2022. telén, januárban vagy februárban jelenhet meg végleges formájában.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.