Hirdetés

Kiszivároghatott a Windows 11, mozgásban is látható

|

A jelek szerint már tudjuk, hogy fog kinézni a Microsoft új üdvöskéje.

Hirdetés

Nem sokáig búslakodhattunk a dupla képernyős eszközökre szánt Windows 10X elkaszálása miatt, hiszen azóta már arról szól a fáma, hogy a Microsoft hamarosan bemutathatja a Windows 11-et.

A hónap elején több szivárogtató is azt jósolta, hogy nem kell sokat várnunk a vadonatúj rendszerre, s a Microsoft végül be is jelentette, hogy június 24-én, délután 5 órakor tartja a Windows Event nevű eseményét.  A műsor előtt viszont  már állítólagos képeken és videókon is láthatjuk az OS-t, sőt, még a bekapcsolási hang is terjedni kezdett az interneten.

Hirdetés

Az anyagok két forrásból származnak. Előzetesen a kínai Weibón bukkant fel néhány screenshot, később pedig elvileg az egész rendszer kiszivárgott, amiről a The Verge újságírója, Tom Warren osztott meg ezt-azt. A szerző Twitter-posztjában mozgásban is láthatjuk a rendszert:

A legfeltűnőbb változás a tálca ikonjainak centralizált elrendezése, illetve a lekerekített szélű ablakok megjelenése. A MacOS felhasználóinak persze ezek mind ismerősen csengenek, a felület stílusa azonban összességében mégis inkább Windows 10-hez és az elkaszált Windows10X-hez áll közelebb.

Warren külön posztot szentelt a bekapcsolási hangnak, a rövid videó alapján egy kifejezetten lágy muzsikával köszönt majd minket a Windows 11.

Végezetül pedig jöjjenek a képek. Ezeken többek közt az átalakított, csempék nélküli Start menüt, a Keresést és a Fájlkezelőt láthatjuk, az utolsó GIF-en pedig az új Snap-funkciót, amivel egy kattintással alakíthatjuk megadott formákra az ablakokat.

A Microsoft állítólag a Windows Widgeteket is felélesztené, erről is van képünk: 

Amennyiben az anyagok valódinak bizonyulnak, úgy a Windows 11 ismerős, mégis sok szempontból finomított köntösben hozhatja el az operációs rendszer új korszakát.

Komolyabban érdekel az IT? Informatikai, infokommunikációs döntéshozóknak szóló híreinket és elemzéseinket itt találod.

Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.