Hirdetés

Komoly bajba került az 50 év után sikeresen a Hold felszínén landoló amerikai űrszonda



|

Nagyon úgy tűnik, hogy mégiscsak akadtak gondok az Odysseus leszállóegységgel.

Hirdetés

Nemrégiben adtunk hírt arról, hogy 50 év után ismét amerikai szonda landolt a Hold felszínén. Nem véletlen, hogy ennyit kellett várni a sikerre, elvégre egy rendkívül nehéz és költséges folyamatról van szó, aminek bőven megvannak a maga kihívásai és kockázatai. Ezeket támasztják alá a legfrissebb hírek is, melyek szerint a sikeres landolást követően komoly bajba kerülhetett az Intuitive Machines telefonfülke nagyságú űreszköze is.

Az Odysseus ugyanis felborult, az értesülések alapján ereszkedés közben akadhatott be az egyik lába, emiatt pedig tulajdonképpen megbotlott. Az űreszköz tehát jelen pillanatban az oldalára dőlve fekszik a Hold felszínén, és most már így is marad, elvégre képtelen a mozgásra.

Hirdetés

A kutatók ennek ellenére továbbra is kapnak adatokat az eszköztől. Ha minden igaz, a rajta lévő műszerek sem sérültek meg komolyabban, így nem fulladt teljes kudarcba a misszió. Jelen állás szerint egy hétig folytatja tevékenységét a leszállóegység és annak rakománya, mielőtt a küldetés véget érne. Az Odysseust ugyanis nem arra tervezték, hogy huzamosabb ideig bírja a Hold éjszakájának kemény mínuszai közepette.

Nemrégiben egyébként több hasonló küldetés is célba vette a Holdat: Japán és India is sikeresen landolt az égitesten, de azért ezek a missziók sem zajlottak problémamentesen. Míg a japánok eszköze a leérkezést követően fejre állt, addig az indiai szonda rögtön egy holdrengést érzékelt, bár arról később kiderült, hogy egy ember alkotta szerkezet okozta.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.