Hirdetés

Könnyítenek a jegyérvényesítés menetén a fővárosi tömegközlekedésben



|

NFC alapú e-jegyérvényesítés lép életbe a BKK járatain, ami a QR-kódos megoldással párhuzamosan lesz elérhető.

Hirdetés

A digitálisan, a BudapestGO alkalmazásban vásárolt jegyeket a QR-kódos úton olykor nehezen, sokára lehetett csak érvényesíteni, ami vagy fennakadást okozott a felszállás előtti érvényesítés esetén, vagy a bliccelők táborát dagasztották miatta a türelmetlenek.

Év elején a közlekedési vállalat  a 4-6 vonalán megpróbálkozott a felszállás utáni érvényesítéssel teszt jelleggel, de ez nem jelentett érdemi megoldást a problémára. Már akkor belátták, hogy hosszútávon csak az NFC-alapú érvényesítés lehet a megoldás, csak idő kellett a megvalósításra.

Hirdetés

Szerencsére nem kellett túl sokáig várni. E hét szerdáján a BKK közleményben tudatta az utazóközönséggel, hogy élesedett az új jegyérvényesítési rendszer. Ennek érdekében a közlekedési vállalat 30 ezer új matricát helyezett el járművein. Ez mostantól támogatja a QR-kódos beolvasás mellett az egylépéses NFC-s érvényesítést is.

Ehhez nincs szükség a BudapestGO alkalmazás megnyitására, csupán a telefont kell feloldani, majd annyi az utas dolga, hogy a kihelyezett matricához közelíti az NFC-képes telefonját. Az eszköz a jellel "érintkezve" elvégzi a szükséges műveletet.

Ez a fizetési mód a metrók közül egyelőre csak a 4-es vonalán vehető igénybe, a többin még néhány hetet várni kell ennek élesedésére.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.