Hirdetés

Korlátozza a kiskorúaknak küldött üzeneteket az Instagram és a Messenger



|

Újabb intézkedéssel védi a 18 év alattiakat a Meta, a szülők is nagyobb beleszólást kapnak a csemetéik tevékenységébe.

Hirdetés

Az Instagram körül 2021-ben kirobbant botrány óta az üzemeltető Meta igyekszik bebizonyítani, hogy a közösségi oldal már nem ártalmas a fiatalok mentális egészségére, így az utóbbi években több védelmi jellegű intézkedés is bevezetésre került az idegen felnőttektől érkező üzenetek blokkolásától a szülői felügyeleti eszközök kibővítésén át a potenciálisan ártalmas tartalmak szigorúbb szűréséig, amit néhány hete harangozott be a vállalat.

Most pedig két újabb intézkedés bevezetésére jött el az idő, melyek közül az egyik ismét az üzenetküldést piszkálja meg, ezúttal a Messenger csevegőplatformot is érintve.

Hirdetés

Ahogy az a Meta legfrissebb blogposztja beharangozta, a kiskorú felhasználók teljesen letiltásra kerül az idegenektől származó üzenetek fogadása. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az országtól függően 18 vagy 16 év alattiak csupán az instagramos vagy a facebookos ismerőseiktől kaphatnak üzeneteket a képmegosztón és a Messengeren, míg korábban csak a nagykorú, idegen feladóktól származó kapcsolatfelvételi kísérleteket blokkolta a cég. Az új regisztrálóknál ez lesz az alapértelmezett beállítás, a meglévők pedig értesítést kapnak róla.

A blokkolás ugyan kikapcsolható, de a szülői felügyelettel működő fiókokon a gondviselő beleegyezése is kell hozzá. Ehhez kötődik a másik beharangozott szigorítás, melynek értelmében a szülőknek már aktívan el kell fogadniuk bizonyos kulcsfontosságú biztonsági beállítások módosítását, míg korábban csak üzenetet kaptak ezek megtörténtéről. Így ha egy kiskorú felhasználó például ki szeretné kapcsolni a szigorúbb tartalomszűrést, a szülő készülékén egy értesítési ablak jelenik meg, amelyen le kell okéznia lépést.

A Meta buzgalma nem véletlen, az utóbbi hónapokban ugyanis ismét kereszttűzbe került az Instagram a kiskorúakkal kapcsolatos eljárásai miatt. Ahogy az Engadget felhívta rá a figyelmet, egy ősszel elindított per keretében már 33 amerikai állam vádolta meg a vállalatot, hogy törvénysértő adatgyűjtést végez a 13 év alattiak körében, novemberben pedig a The Wall Street Journal tényfeltáró cikke mutatott rá, hogy az Instagram lelkesen népszerűsíti a kiskorúakat szexualizáló tartalmakat.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.