Hirdetés

Közel félmilliárd forintnyi Apple eszközt lopott el egy szorgos raktáros



|

Többek között egy Audi törlesztésére és egy házra is futotta a zsákmányból.

Hirdetés

Almás mobilt lopni busásan megtérülő üzlet, amíg a készülékeket le nem tiltják, hiszen az iPhone-okat általában könnyű ár alatt értékesíteni, és alkatrésznek szétcincálva is jelentős haszonra lehet szert tenni velük. Nem csoda, hogy a legélelmesebb tolvajok már gyakran "melegében", egyenesen a raktárakból nyúlják le őket.

Az évek során legalábbis több ilyen eset is történt, melyek krónikáját most egy különösen szorgosnak bizonyult kanadai férfi, Orville Martirez Beltrano gyarapítja, aki a telefonok mellett más Apple-termékekre is vadászva több mint egymillió dolláros kárt okozott.

Hirdetés

A Winnipeg Free Press beszámolója alapján a kanadai hatóságok legalább 866 almás eszköz meglovasításával gyanúsítják a 30 éves férfit, aki a UPS winnipegi raktárában követte el a lopásokat. Beltrano 2013 óta dolgozott a létesítményben, ahol utoljára a szortírozást felügyelte. A tolvaj nem bonyolította túl a módszerét: egyszerűen elemelte a raklapokról a kinézett eszközöket, amelyeket aztán egyszerre nagyobb mennyiségekben adott el egy kontaktszemélynek, akit a Kijiji nevű apróhirdetési oldalon ismert meg.

Beltrano mohóságát jól példázza, hogy a hatóságok szerint egy alkalommal egyetlen műszak során 120 iPhone-t nyúlt le, most pedig összesen 1,3 millió dollárnyi, vagyis mintegy 470 millió forintnyi kárt írnak a számlájára. A férfi végül úgy bukott le, hogy a munkáltatóknak feltűnt a rengeteg hiányzó eszköz, ezért decemberben nyomozást indítottak és kamerákat telepítettek a raktárakba, amelyek rögzítették az egyik lopást.

A januári letartóztatását követően a tolvaj bevallotta, hogy Apple termékeket és ékszert tulajdonított el a UPS-től, az eladásokból származó bevételből pedig egyebek mellett egy 60 ezer dolláros Audi törlesztőrészleteit és egy 680 ezer dolláros ház megvásárlását finanszírozta. Az utóbbi tranzakciót csak néhány nappal a kézre kerítése előtt zárta le. Az ügyészség sikerrel kérvényezte a bíróságtól a ház és az autó lefoglalását, valamint a Beltranóhoz tartozó bankszámlák befagyasztását, az egyébként büntetlen előéletű férfi ellen pedig összesen 5 pontban emeltek vádat.

Habár a tolvaj valóban nagyban űzte az ipart, még így sem volt olyan szorgos, mint az a banda, amely több mint 5000 iPhone-t csaklizott el, 3 millió dollár feletti kárt okozva.  

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.