Hirdetés

Látványos okostelefont villant januárban a Honor



|

Január közepén mutatkozik be a Honor első okostelefonja Európában, amelynek a kijelzőjébe lyukat vágnak. Abban lesz az előlapi kamera.

Hirdetés

Egy ideje már tudjuk, hogy hamarosan kezdődik az Infinity-O kijelzők korszaka, vagyis a Samsung lyukat vág az okostelefonok kijelzőjébe, és abba teszi az előlapi kamerát. Belógó szenzorsávval így nem kell bajlódnunk. A Huawei sem marad ki az újításból, így december 10-én és 17-én hivatalosan is debütál Kínában a Galaxy A8s és a Nova 4. 

Hirdetés

A buliból persze Európa sem marad ki. Mindkét modell jön ide is valamivel később, de a Honor, a Huawei leányvállalata külön meglepetéssel is készül. Január közepén egy új, látványos okostelefont villant majd meg Párizsban, egészen pontosan 22-én. 

A kedvcsináló alapján a Huawei és a Honor a Samsungnak csapna oda, és szintén lyukat vágna a kijelzőbe egy új okostelefonnál. 

A Samsungnál az igazi hajrá a Galaxy S10 szériával indul. A HIAA dizájn lényege, hogy az előlapi kamerát egy kijelzőbe vágott/fúrt lyukba rejtik. Ez a lyuk a bal felső sarokba kerül, és az eddigi fotók alapján a Huawei is ide rejti a kamerát. 

A Huawei kedvcsinálójához mellékelt szlogen szintén arra utal, hogy valami érdekeset villant a kínai gyártó. Ilyen értelemben a Huawei megelőzi a Samsungot, a Galaxy S10 modellek bemutatójára ugyanis közvetlenül a februári MWC előtt számíthatunk. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.