Hirdetés

Már 134 000 alkalmazás érhető el a Huawei új operációs rendszerére



|

A cég szerint több mint 4 millió fejlesztő csatlakozott a HarmonyOS platformjához.

Hirdetés

Hosszú fejlesztés után a Huawei nemrég indította útjára a HarmonyOS nevű operációs rendszerét, melyre kényszerből kell átállnia a cégnek, miután az amerikai vezetés 2019-ben eltiltotta őket a Google szolgáltatásaitól.

A 2.0 verzióval debütáló platformról hosszabb cikkben számoltunk be, de a lényeg tömören az, hogy a Huawei az Android nyílt forráskódú változatára alapozva egy mélyen integrált, változatos eszközöket is kiszolgálni képes rendszert alkotott. Az új jelszó az ökoszisztéma, a HarmonyOS-ben minden kütyüt közvetlenül a vezérlőpultból irányíthatunk.

Hirdetés

A Harmony sikere nagyrészt az elérhető alkalmazások mennyiségén és minőségén áll vagy bukik, ezért az anyacég mindent elkövet a platform vonzóvá tételéért. Az új rendszert a bemutató óta már több mint 10 millió eszközön tették elérhetővé, melyek megtarthatják a korábban telepített androidos appjaikat is, újabbakat és frissítéseket viszont csak a Huawei App Galleryjéből tölthetnek le.  

Ami pedig a számokat illeti, a vállalat nemrég arról számolt be, hogy már 134.000 alkalmazás került be a Harmony áruházába, s több mint 4 millió fejlesztő vállalta a csatlakozást a platformhoz.

A mennyiség növeléséért pedig most egy versenyt is bejelentettek Huawei HMS Global Application Innovation Competition 2021 néven, amit rövidítve csak Apps UP-nak hívnak. A megmérettetésre az összes kontinensről várnak olyan alkalmazásokat, melyek innovatív módon használják ki a Harmony nyújtotta lehetőségeket. A verseny összdíjazása 1 millió dollár, amit külön kategóriák közt osztanak el.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.