Hirdetés

Már a böngészőből is futtatható a MacOS két régi kiadása

|

Nincs ennél érdekesebb időutazós projekt most a Macintosh rajongóknak.

Hirdetés

Ahogy egyre komplexebb emulációkra leszünk képesek, úgy térnek vissza a letűnt kor izgalmas játékai és szoftverei is, hogy újra elvigyük őket egy körre, miközben felelevenítünk néhány régi emléket, vagy épp belekóstolunk, milyen volt a számítástechnika évtizedekkel ezelőtt.

Megannyi játék mellett azonban fontos, hogy foglalkozzunk a régen korszakalkotónak számító szoftverekkel és operációs rendszerekkel is, például a Mac OS 8-cal, vagy a System 7-tel, ami később Mac OS 7-ként vonult be a történelembe.

Hirdetés

A két említett Apple operációs rendszert most bárki kipróbálhatja, erre pedig még extra hardverre sincs szükség. Ezt egy mérnöknek, Mihai Parparitának köszönhetjük, aki a system7.app és a macos8.app weboldalakon tette elérhetővé a retró rendszereket.

Két csupasz rendszer azonban nem lenne túl nagy szórakozás, így az emulátorok fejlesztését végző mérnök mindkét szoftvert feltöltötte néhány érdekes programmal, továbbá lehetővé tette a fájlok exportját és importját is.

Komolyabban érdekel az IT? Informatikai, infokommunikációs döntéshozóknak szóló híreinket és elemzéseinket itt találod.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.