Hirdetés

Már a hadseregek is rárepülhetnek a ChatGPT-re



|

A mesterséges intelligenciás chatbot fejlesztője szép csendben módosította a védelmi célokra vonatkozó felhasználói irányelveit.

Hirdetés

Eddig remek üzletnek tűnik a GPT nyelvi modellen alapuló szöveggenerátor, a ChatGPT elindítása, hiszen a szolgáltatás mögött álló OpenAI-ba nemcsak a technológiába beleszerető Microsoft pakolt bele sebtében több mint 10 milliárd dollárt, de a legutóbbi üzleti év is 1,6 milliárd dolláros bevételt hozott a cégnek.

A jövőben pedig akár a hadseregek is befizethetnek az eredetileg nonprofit startupként indult vállalat kasszájába, köszönhetően egy csendes változtatásnak, amit a ChatGPT felhasználói szabályzatában eszközölt az üzemeltető.

Hirdetés

Elsőként a The Intercept hívta fel rá a figyelmet, hogy a szöveggenerátor irányelvei között január 10. óta már nem szerepelnek azok a korábbi kitételek, amelyek tiltották a "fizikai sérülés kockázatával" összefüggő tevékenységeket, köztük a "fegyverek fejlesztését", valamint a hadseregben és a hadviselésben történő felhasználást. Az OpenAI ehelyett már csak a "fegyverek kifejlesztésére vagy használatára" vonatkozó tilalmat jegyzi meg.

A The Intercept által megkérdezett szakértők szerint a módosítás azt készítheti elő, hogy a fejlesztő a jövőben hadseregekkel is üzletelhessen. Az új szöveg ezt semmiképp sem zárja ki, hiszen közvetlenül a fegyverek fejlesztésén és bevetésén túl még más felhasználási területei is lehetnek a mesterséges intelligenciás megoldásoknak, legyen szó az adminisztrációról, a big datán alapuló elemzésekről, a hírszerzésről vagy akár az államilag támogatott kiberbűnözők elleni harcról.

Az Engadget kérdésére válaszolva viszont az OpenAI szóvivője nem erősítette meg, hogy a katonasággal vagy védelmi minisztériumokkal szeretnének szerződést kötni, ehelyett a felhasználói szabályok "leegyszerűsítésével" indokolva a lépést.

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.