Hirdetés

Már a Huawei is durva visszaesésre készül



|

A Huawei 40-60 milliós visszaesést várt a globális piacon, és bár zöld utat kapott a Google-től a Honor 20 Pro, lehet, hogy kivonják a forgalomból a készüléket.

Hirdetés

Továbbra sem oldódott meg a Huawei helyzete, és ha minden így marad, akkor az ARM-alapú chipek terveihez és a Google Android rendszeréhez, valamint szolgáltatásaihoz sem fér majd hozzá a kínai óriás. A Bloomberg jelentése szerint már a Huawei vezetése is igen komoly visszaesésre számít a globális piacon (40-60 millió készülékeladást emlegetnek). Ez nem meglepő azok után, hogy hetek óta arról hallani: a nyugat-európai országokban egyes üzletekben a felére esett vissza a Huawei és Honor eszközök iránti kereslet. 

Hirdetés

A Huawei körüli bizonytalanságok miatt több szolgáltató is visszamondta a gyártó egyes készülékeit, például az új Honor 20-at. Mivel a Honor 20 Pro több hét várakozás után végül mégis megkapta a Google-tanúsítványokat, ezért hivatalosan is megjelenhet. Azt nem tudni, hogy mikor, de a legtöbben július közepére tippelnek. A gyártó nagyon figyeli a Honor 20 széria iránti keresletet, és ha a június 21-én piacra kerülő Honor 20-at nem veszik elegen, akkor kivonják a forgalomból a készüléket. 

Az extrém visszaeséseket a Huawei a hazai piacra való koncentrálással enyhítené. Ming-Chi Kuo szerint a Huawei hazai piac részesedése 30-35 százalékról 45 százalékig emelkedhet az agresszív marketingnek és értékesítési megoldásoknak hála. A veszteségeket persze ez még nem fedezi. 

Donald Trump feketelistája előtt a Huawei még a világ legnagyobb okostelefon-gyártója akart lenni, az Apple-t meg is előzte 2018-ban. Azóta a Huawei folyamatosan veszít a piaci részesedéséből, a Samsung, a Xiaomi, a OnePlus és az Oppo javára. Az összehajtható Mate X leghamarabb szeptemberben jöhet, a Mate 30 pedig lehet, hogy csak Kínában jelenik meg. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.