Hirdetés

Már az Adobe PDF-olvasójában is mesterséges intelligencia várja, hogy a segítségedre legyen



|

A generatív AI-nak hála jóval könnyebb lehet hosszabb dokumentumokkal dolgozni.

Hirdetés

Az Adobe az elsők között kapaszkodott fel a mesterséges intelligenciás hype vonatra, hiszen a cég már tavaly tavasszal elérhetővé tette a saját fejlesztésű Firefly kégenerátort, miközben a Photoshopot is rohamléptekkel bővíti a generatív AI-ra épülő képességekkel. Ennek fényében nem meglepő, hogy a cég most két másik népszerű termékét, a PDF-ek olvasására szolgáló Readert és a szerkesztési funkciókkal bíró Acrobatot is felturbózza a gépi tanulásra épülő technológia erejével.

Az Adobe ugyanis nemrég közleményben tudatta, hogy AI Assistant néven egy új mesterséges intelligenciás szolgáltatás tesztjébe kezdett, amely a PDF-ekkel való munkát hivatott megkönnyíteni.

Hirdetés

A Readerben és az Acrobatban landolt segéddel egy chatbot-szerű felületen keresztül kommunikálhatunk, és olyan képességekkel bír, mint a szövegek összefoglalása, idézetek kiválasztása, kérdések megválaszolása a dokumentum kapcsán vagy kattintható linkek generálása.

"A generatív AI intelligensebb dokumentumélményt ígér azáltal, hogy a PDF-ekben lévő információkat használható, tudásalapú és professzionális megjelenésű tartalommá alakítja. A PDF a világ legfontosabb dokumentumainak de facto szabványa, a ma bemutatott képességek pedig csak a kezdetét jelentik annak, amit az AI Assistant a Reader és az Acrobat alkalmazásokon és szolgáltatásokon keresztül nyújt majd."

- méltatta a fejlesztést a Abhigyan Modi, a Document Cloud szolgáltatásért felelős alelnök. A megoldás az Adobe Liquid Mode mögött is dolgozó algoritmusokra épül, amely a mobilokon és táblagépeken AI segítségével igazítja az eszközök kijelzőjéhez a megtekintett PDF-eket. A cég azt ígéri, hogy a felhasználók beleegyezése nélkül egyetlen ügyféldokumentum adatait sem fogja a rendszer betanításához használni.

Az Adobe AI Assistant jelenleg béta verzióban, kizárólag angol nyelven érhető el az Acrobat Standard, Pro Individual és Teams előfizetőknek a weben keresztül és az Acrobat alkalmazásban, a Reader asztali változata pedig valamikor a következő hetek során kapja meg. A funkció egyelőre ingyenes, de az éles rajt után csak egy kiegészítő előfizetés birtokában lehet majd hozzáférni az AI-szolgáltatáshoz.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.