Hirdetés

Már az Apple-nél is értékesebb az Amazon



|

Az Apple-t és a Google-t is megelőzte az Amazon, és így már a világ legértékesebb márkájának számít.

Hirdetés

Immáron az Amazon számít a világ legértékesebb márkájának, ugyanis az Apple-t és a Google-t is megelőzte az óriás. Bár az Amazon a tech szektorban is jelentős szereplő, nem szigorúan tech cég, és emiatt a tech márkák 12 éves uralmának vetett véget a BrandZ listáján

Hirdetés

Az Amazon tavaly még csak a harmadik legértékesebb márka volt az Apple és a Google mögött, azonban egy év alatt 52 százalékkal nőtt meg az értéke. Ilyen értelemben 315 milliárd dollárt ér az Amazon, az Apple és a Google 309 milliárdot. A Microsoft pedig 251-et. 

Fontos hozzátenni, hogy a márka becsült értéke nem egyenlő a piaci értékével. Ez utóbbi terén a Microsoft az első, nagyjából 1016 milliárd dollárt ér, míg az Amazon 916 milliárdot, az Apple és a Google (Alphabet) pedig 751-et és 750-et. 

A legértékesebb márkák listáján a top 10-ből 8 egyébként amerikai vállalat, a maradék kettő (Alibaba és Tencent) kínai. Az értékéből csak a Tencent és a Facebook veszített az elmúlt év során. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.