Hirdetés

Már kapható az iPhone jelszótörő eszköz, a GrayKey



|

Amiért az FBI még egymillió dollárt fizetett, az most már bárki számára megvásárolható. Nem egymillió, de azért nem is két fillér.

Hirdetés

2016-ban nagy port kavart az az ügy, amikor az Apple még az FBI kifejezett utasítására sem volt hajlandó feltörni egy iPhone-t, amit a San Brnardinóban elkövetett terrorcselekmény miatt akartak megvizsgálni. Végül a szövetségiek állítólag egymillió dollárt fizettek egy titokzatos harmadik fél számára, aki megoldotta a készülék kikódolását. Azóta is sokan kíváncsiak arra, létezik-e kereskedelmi forgalomban hasonló tudású megoldás, de mindeddig csak álhírek szóltak ilyesmiről, vagy bizonytalanul működő próbálkozásokról lehetett hallani. Eddig.

Hirdetés

Atlantában ugyanis egy Grayshift nevű cég most bejelentette, hogy már megvásárolható tőlük a GrayKey nevű eszköz, amely képes a hozzá kapcsolt iPhone-ok jelszavát viszonylag rövid időn belül kideríteni. A nagyjából CD-tok alapterületű, 5 centi magas, szürke doboz első látásra nem sokat árul el a tudásáról, ahogy az sem, hogy mindössze egy működést jelző LED, két Lightning kábel, és fölöttük egy-egy csatlakozást jelző fény figyel a borításon.

A működés állítólag gyermekien egyszerű: csupán rá kell dugnunk a lezárt iPhone-t az egyik kábelre (akár egyszerre kettővel is próbálkozhatunk), majd ott tartani két percig. Ezután a LED jelzi, hogy lehúzhatjuk a készüléket, amely ekkor még nincs kikódolva, a doboz csak egy folyamatot indít el. Aztán a PIN kód erősségétől függően akár pár perc, de legfeljebb egy-két nap alatt a kijelzőn megjelenik a megtalált kód és néhány további adat.

Ekkor a jelszóval feloldhatjuk a mobilt, de akár azt is megtehetjük, hogy a GrayKey-re csatlakoztatva automatikusan lementünk róla minden adatot, amiket akár egy webes felületen is végignézhetünk. A Malwarebytes szerint egy átlagos erősségű jelszóval nagyjából két óra alatt végez az eszköz, amely a Grayshift szerint még szoftveresen működésképtelenné tett iPhone-okat is életre tud kelteni.

A kiadott képernyőmentés tanúsága szerint a GrayKey a legújabb iPhone-okkal is működik, és a 11.2.5-ös iOS-ig magabiztosan nyúlkál bele a rendszerbe. Viszont mielőtt mindenki a kezét dörzsölgetve, magát a jövő mobilhackerének gondolva a rendelésen kezdene gondolkodni, le kell hűtenünk a kedélyeket: ugyan nem egymillió dollárba kerül az eszköz, de így sem olcsó. Két változatot lehet megvenni, az olcsóbbik 15 000 dollár (nagyjából 3,76 millió forint), ezért egy folyamatos internet-kapcsolatot igénylő, maximum 300 feltörésre alkalmas kütyüt kapunk, míg ennek duplájáért vehetünk olyan változatot, amelyhez netkapcsolat sem kell és végtelen számú Apple-mobil kikódolására alkalmas. Értelemszerűen ezen az áron főleg bűnüldöző szervezetek és hasonló intézmények vásárolnak majd a GraayKey-ből, de persze a netes fórumokban máris elindult a találgatás, hogy vajon mennyi időbe telik, míg a kütyünek megjelennek jóval olcsóbb másolatai is.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.