Hirdetés

Már nem kapkodnak az emberek a prémium mobilokért



|

Az idei első negyedév során 8 százalékkal zsugorodott a prémium okostelefonok piaca - az Apple továbbra is a szektor felét uralja.

Hirdetés

A Counterpoint legutóbbi jelentése szerint a prémium okostelefonok globális piaca az idei év első három hónapja során 8 százalékkal zsugorodott. Az elemzők jelen esetben minden 400 dollárnál drágább mobilt prémiumnak tekintenek. 

Hirdetés

Éves szinten az Apple eladásai 20 százalékot zuhantak. Ennek az egyik oka, hogy a felhasználók tovább tartják meg az iPhone-jaikat. Átlagosan 3 évig, pedig korábban csak 2 év volt a jellemző. A másik ok, hogy Kínába jóval kevesebb modellt szállítottak le. 

A prémium mobilok számára Észak-Amerika jelenti a legnagyobb piacot (30 százalék), Kína a második legnagyobbat (26 százalék). Ez utóbbi régióban azonban csökkentek az eladások, ami a globális eredményeket is rontotta. 

A Huawei a harmadik legnagyobb a piacon, Kínában már az Apple-t is megelőzte, azonban meglehetősen borús jövő elé néz. Az amerikai helyzet miatt a növekedése lelassul. Bár most az eladások 18 százalékát a legnyereségesebb prémium mobilok teszik ki, a kialakult helyzet miatt a kutatás-fejlesztésre és a marketingre fordított költségvetést is kénytelen lesz csökkenteni a gyártó. 

A két óriás nehézségeiből elsősorban a Samsung profitál: az első negyedévben eladott prémium mobilok negyede Galaxy készülék volt. Az elemzők szerint a Galaxy S10-et jobb ár-érték arányú eszköznek tartják az iPhone-oknál, ezért is ért el remek eredményeket a Samsung. 

A prémium szegmensbe betörni pedig nagyon nehéz, ugyanis elvárt az erős márkanév. A OnePlus mindenesetre befért a top 5-be. A prémium kategória az 5G-s modelleknek hála pedig növekedésnek indulhatnak. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.