Hirdetés

Még idén bemutatkozhat az első HarmonyOS-alapú Huawei mobil



|

Szeptemberben leplezi le saját mobil operációs rendszerének friss kiadását a Huawei, és egyes források szerint hardver is érkezik hozzá. Indul az Android teljes kivezetése?

Hirdetés

Azt már valószínűleg mindenki tudja, aki egy kicsit is képben van a mobilpiac történéseivel, hogy az amerikai-kínai kereskedelmi háborúskodás, valamint a Trump-kormányzat által a Huawei-jel kapcsolatban megfogalmazott kémkedési vádak miatt a kínai cég telefonos üzletága egyre nagyobb pofonokat kap. Először a kormány megtiltotta amerikai cégeknek azt, hogy kereskedjenek a vállalattal, ekkor derült ki az is, hogy ugyan a nyílt forráskódú Android továbbra is fent maradhat a Huawei és Honor mobilokon, a Google ökoszisztémát, tehát a Play Store-t, a Google alkalmazásokat és a gyártó további kiegészítéseit nem tehetik fel rájuk.

Hirdetés

Ezt a Huawei akkor viszonylag gyorsan kivédte azzal, hogy saját mobilos ökoszisztémát hozott létre Huawei Mobile Services (HMS) néven, ahová igyekezett minden androidos alkalmazásfejlesztőt beszervezni, és az ide bekerülő appokat az AppGallery kínálatán keresztül továbbra is elérhetővé tenni. Ettől még persze az alap az Android maradt, ugyanis hiába győzködte a közvéleményt a Huawei arról, hogy saját operációs rendszere kész a helyére lépni, a HarmonyOS végül mobilokra még nem állt készen, inkább IoT eszközökre, okostévékre hangolták.

Most viszont sajtóértesülések szerint elkészült a HarmonyOS új változata, amely már teljes körűen képes a Huawei mobiljait is kezelni, és ezért be is mutatják a cég HDC 2020 nevű fejlesztői konferenciáján, amelyet szeptember 10-e és 12-e között tartanak. Lehet, hogy erre azért is szükség van, mert bár a Huawei tagadja, hogy így lenne, egyes források szerint a Google a korábbi Huawei készülékektől is kénytelen lesz hamarosan megvonni a támogatást. Tehát érdemes akkor már tényleg tiszta lappal kezdeni, és ha valóban sokat fejlődött a kínai gyártó rendszere, akár be is mutathatják mobilra.

Az első bejelentések szerint ráadásul a HarmonyOS különlegessége az, hogy egy csomó különféle eszközön futtatható a hálózati eszközöktől a mobilokon át a szórakoztatóelektronikai berendezésekig, ezáltal egyfajta teljes átjárahtóságot biztosít - már persze akkor, ha az ember a teljes lakását Huawei eszközökkel szereli fel a routertől az okostévéig.

A kiszivárgott információk szerint a Huawei annyira bízik a HarmonyOS erejében, hogy már most bemutat egy olyan készüléket is, amely Android helyett erre a rendszerre épül. Arról még nincs hír, hogy ez milyen mobil lesz, bár esélyesen nem csúcskészülékkel kezdenek, hanem valamilyen belépő szintű vagy középkategóriás modell lesz az első. 

Az meg persze ettől még továbbra is jó kérdés, merre halad tovább a Huawei a mobilpiacon, hiszen az amerikai szigorítások miatt már a TSMC-felől érkező, saját fejlesztésű mobilchipjeikre sem számíthatnak. Ugyan folynak tárgyalások más chipgyártókkal, de az is látszik, hogy a Huawei egyre több fókuszt ad más területeknek, például a laptopoknak.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.