Hirdetés

Meg is nyerte a karácsonyt a Microsoft ezzel az aknakeresős pulcsival



|

Nehéz lesz felülmúlni a redmondiak 2021-es ünnepi viseletét.

Hirdetés

Valószínűleg a közösségi médiát okolhatjuk azért, hogy az utóbbi években reneszánszukat élik a karácsonyi témájú kötött pulóverek, hiszen ma már szinte kötelező legalább egy képet megosztani arról, ahogy egy ilyenben pózolunk a fa mellett.

A fast fashion márkák boltjai ezért most is roskadoznak a különböző vicces variációktól (tavaly például nagyot mentek a Baby Yoda-pulcsik), de a Microsoft is kiveszi a részét a buliból: 2018-ban a Windows 95-öt, 2019-ben a Windows XP-t, tavaly pedig az MS Paintet álmodta gyapjúra a vállalat. A redmondiak idei dobása mellett viszont minden korábbi viselet elbújhat, ezúttal ugyanis a klasszikus Aknakeresőé a főszerep.

Hirdetés

Az alapáron 68, nemzetközi szállítással 82 euróba kerülő pulóver sikerét mutatja, hogy az elérhető méretek fele máris kifogyott, így cikkünk írásakor csak SM, XL és 2XL-es kivitelben rendelhető. A pulcsi elejét egy méretes Aknakereső-karácsonyfa dominálja, a bal vállnál pedig kiszúrhatjuk a klasszikus Windows-ablakok vezérlőgombjait is. A slusszpoén a hátul virító WYZZY-felirat, ami az aknák helyét feltáró XYZZY csalásra utal.

A vásárlóknak jó hír, hogy a Microsoft a pulóver bevételeiből 100 000 dollárt adományoz az Able Gamers nevű nonprofit szervezetnek, amely azon munkálkodik, hogy a fogyatékkal élők számára is lehetővé tegye a videójátékok élvezetét.

A windowsos Aknakereső egyébként eredetileg 1990-ben debütált a Windows Entartainment Pack nevű kiegészítő csomagban, az operációs rendszer szerves részévé viszont csak a három évvel később megjelent Windows 3.1-ben vált. Az integrált játéktól a Windows 8-cal búcsúztunk el, manapság a Microsoft Store-ból tölthetjük le az ingyenes, modernizált változatát.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.