Hirdetés

Még mindig megőrülünk az okostelefonokért



|

Az IDC szerint növekedő pályára állnak az eladások, többek között az iPhone 8 miatt.

Hirdetés

A múlt év hosszú idő óta a legrosszabbnak bizonyult az okostelefonok gyártói számára, hiszen a készülékek eladásai csak 2,5 százalékkal emelkedtek. Az IDC szerint a növekedési pálya most helyreáll, idén már 3 százalékos pluszra számítanak az elemzők. 

Hirdetés

Ez erre az évre 1,52 milliárd okostelefont jelent. 2018-ra további 4,5 százalékos emelkedést várnak a szakértők. Mindennek a hátterében az áll, hogy a fejlődő országok gazdasági helyzete javult. A másik oldalon extrém népszerű lesz az Apple tizedik évfordulós iPhone 8 készüléke. Az iPhone-eladások idén 3,8 százalékkal emelkedhetnek. 

Miközben a világ lakosságának fele nem rendelkezik még okostelefonnal, az Apple idén 223,6 milliót adhat el az IDC szerint. Ez ugyan visszalépés az eddigi jóslatokhoz mérten, de a jövő évi szám már 240,4 millión áll, ami 7,5 százalékos növekedés. Az Android a Közel-Keleten és Afrikában 10 százalékkal léphet előre. 2021-re 1,5 milliárd androidos mobil fogyhat egy év alatt, átlagosan 198 dolláros vételárral. 

Az elemzők szerint nagy harc lesz a kijelzők terén is, a Samsung és az LG 18:9-es megoldásai ugyanis jobb médiafogyasztási élményt garantálnak majd. 

2021-re a szakemberek 85,5 százalékos részesedést jósolnak az Androidnak, a mobilos Windowst pedig teljesen leírták. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.