Hirdetés

Megérkezett az Android P harmadik bétája



|

Ez egyben a negyedik fejlesztői előzetes, ami azt is jelzi, hogy rövidesen itt a végleges Android P.

Hirdetés

A Google kiadta az Android P harmadik bétáját, ami egyben a negyedik fejlesztői előzetes is. A Pixel és a Pixel 2 szériás okostelefonokra a gyári képfájl is vihető, illetve az OTA frissítés is befutott. A bétaprogramban szereplő többi gyártó készülékére a következő hetekben válik elérhetővé a harmadik béta. 

Hirdetés

Az új bétában nincs sok újdonság, de ez a kiadás már nem is erről szól. A Google menetrendje szerint ez az RC verzió, a végleges API-k és a hivatalos SDK már az előző kiadásban megérkeztek. Ezúttal a hibajavításokon és a stabilitáson van a hangsúly, vagyis a rendszer véglegesítésén. Alapvető dizájnmódosítások azért akadnak, megújult például a vissza gomb és a képernyőforgatás ikonja. 

Hamarosan érkezik egy újabb béta, azután pedig már a végleges Android P-t adja ki a Google. Ha tartja magát a menetrendhez, akkor augusztus végén fut be az Android P. Azt továbbra sem tudjuk, hogy mit takar a P betű. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.