Hirdetés

Mégis a Samsung lesz az első a hajlékony mobilok piacán



|

A Huawei mindenáron első akart lenni, de úgy néz ki, hogy nem jut hajlékony kijelzőhöz. A Samsungé lehet az első hajlékony mobil.

Hirdetés

A Huawei nagyon hisz a hajlékony mobilokban, és több hónapja hangoztatja, hogy minden riválisát megelőzve az első lesz ebben a kategóriában. Ahhoz, hogy sikerrel járjon, persze egy jó kijelzőre is szüksége van a kínai gyártónak. Ennek elkészítését a kínai BOE vállalatra bízta, a világ egyik legnagyobb kijelzőgyártójára. 

Hirdetés

A jelek szerint azonban nem olyan könnyű minőségi OLED-panelet gyártani. A BOE által gyártott képernyők nagyjából 70 százaléka felel meg a minőségi követelményeknek, azonban ha Apple-szintű követelményekre váltunk, akkor az arány egy számjegyűre csökken. 

Az Apple emiatt könnyen lehet, hogy feladja az együttműködést a céggel, mert az sem a minőségi, sem a sorozatgyártási teszteken nem ment át. 

Mindezt a Huaweit is érinti. Mivel a Samsung már novemberben bemutathatja a Galaxy F-et, ezért a Huawei előbb akarta megvillantani a saját megoldását. A jelek szerint a hajlékony Huawei mobil azonban 2019 őszére csúszik. 

A BOE nem ment át az OLED-gyártást érintő teszteken, ezért jegelték a befektetéseket, amelyek a B11-es üzemet érintették volna. A gond az, hogy ez az üzem gyártotta volna a Huaweinek a hajlékony kijelzőket. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.