Hirdetés

Megvan, hogy mikor jön a Huawei Mate 30 Pro



|

Európában szeptember 19-én debütálnak a Huawei következő csúcsmobiljai, az EMUI 10 bétája pedig már 8-án befut.

Hirdetés

Az elmúlt napok szivárgásainak hála már tudjuk, hogy a Huawei a HarmonyOS rendszerét a Mate 30 Lite készüléken veti be először, ugyanakkor a Mate 30 és a Mate 30 Pro Android Q-val és EMUI 10 felülettel érkeznek. Hamarabb, mint gondolnánk. 

Hirdetés

Orosz jelentések szerint a készülékek Európában szeptember 19-én mutatkoznak be. Az információ Dr. Wang Chenglunak, a Huawei szoftveres üzletágának elnökétől származik, állítólag. Azt mondják, hogy még azt is megszellőztette, hogy a készülékbe már az új, Kirin 990-es csúcslapka kerül. 

Az új SoC hatékonyabb lesz, mint az elődje, bár egyes források szerint a Kirin 985-ről beszélünk, csak más néven. Ez már 7nm+ EUV technológiával készülhet, és beépített 5G-s modemet is kaphat. Nem kizárt azonban, hogy az 5G-s Mate 30 csak külön és később debütál.  

A Mate 30 Pro a szivárgások alapján 6,7 hüvelykes, 90 Hz-es BOE gyártású AMOLED kijelzőt kap. Újdonság lesz még az 55 wattos gyorstöltés, valamint az, hogy már az ultraszéles kamera is 40 megapixeles szenzort kap. A kamerarendszer kör alakú elrendezést kap, marad a képernyőbe épített ujjlenyomat-olvasó és a vaskos szenzorsáv. 

Ami pedig az EMUI 10 felületet illeti, a bétája már szeptember 8-án befut majd a P30 és P30 Pro készülékekre. A végleges verzió megjelenéséről még nincs hír, de valószínűleg nem kell rá hosszú hónapokat várni az előző csúcskészülékek tulajdonosainak. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.