Hirdetés

Megvenné a TikTokot az Activision korábbi fejese?



|

Egy friss jelentés szerint Bobby Kotick az OpenAI vezetőjével, Sam Altmannal foghat össze az üzlet érdekében.

Hirdetés

Az Egyesült Államokban évek óta nemzetbiztonsági kockázatként kezelik a kínai rezsim szoros ellenőrzése alatt működő TikTokot, amelynek kapcsán elnökként már Donald Trump is kísérletet tett arra, hogy kikényszerítse a közösségi platform helyi üzletágának eladását egy amerikai partner számára.

Az erről szóló rendelkezés végül megbukott a bíróságon, most viszont ismét előkerült a téma, és jó esély van rá, hogy sikerül keresztülvinni a Kongresszuson a vonatkozó törvényjavaslatot. Amennyiben így alakul, a TikToknak be kell zárnia, vagy el kell adnia a tengerentúli divízióját, az utóbbi esetben pedig egy meglepő figura is képbe kerülhet lehetséges vásárlóként.

Hirdetés

A The Wall Street Journal ugyanis saját forrásokra hivatkozva azt írja, hogy az Activision Blizzard korábbi vezetője, Bobby Kotick is érdeklődik a TikTok iránt, s jelenleg keresi a lehetséges befektetőket az üzlethez. Kotick évtizedeken át a játékipar egyik legismertebb és legbefolyásosabb fejese volt, akinek pozícióját ugyan több botrány is megrázta, ám végül csak akkor került kapun kívül, amikor a Microsoft közel 70 milliárd dollárért felvásárolta az Activision Blizzardot.

Az egykori CEO önmagában is vagyonos ember, de a WSJ szerint a TikTok felvásárláshoz "dollárszázmilliárdokra" lenne szüksége, ezért az üzlet csak tőkeerős partnerek bevonásával valósulhat meg. A lap úgy tudja, hogy Kotick már egy találkozót is szervezett az ügyben lehetséges befektetők egy csoportjával, akik között Sam Altman, az OpenAI vezérigazgatója is jelen volt.

Mielőtt azonban még bárki is felvásárolná a TikTok amerikai divízióját, a szolgáltatás mögött álló ByteDance-nek el kell adnia azt, amit csak egy megdönthetetlen törvénnyel sikerülhet elérni. A cég egyébként a múltban amerikai szerverekre költöztette a helyi felhasználók adatait abban a reményben, hogy ezzel véget vethet a bizalmi válságnak, ám egy későbbi jelentés feltárta, hogy a pekingi központ még így is hozzáférhet az információkhoz, majd egy megfigyelési botrány is borzolta a kedélyeket.  

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.