Hirdetés

Méregdrága lesz, cserébe elképesztő látványt nyújt a Magic Leap 2 AR-szemüveg



|

Majdnem csődbe mentek, azonban sikeres volt a tűzoltás, és most egy másfél milliós készülékkel térnek vissza.

Hirdetés

Hatalmas felhajtás volt a Magic Leap nevű cég első AR-szemüvege körül, a cég ugyanis olyan korszakalkotó megoldásokat ígért, hogy többek közt a Google is pénzügyi támogatást nyújtott a fejlesztés során. 2019-ben a vállalat már 6,7 milliárd dollárt ért, a kezdeti lendület azonban hamar földbe állt.

Alig egy évvel később majdnem csődöt jelentettek, leépítésekkel és szervezeti átalakításokkal azonban sikerült újra a helyes pályára tenni a dolgokat.

Hirdetés

Az átalakuláskor a cég alapítója, Rony Abovitz is búcsúzott, helyére a korábbi Microsoft alelnök, Peggy Johnson lépett. 2021 végén a Magic Leap bejelentette, hogy érkezik a Magic Leap 2 névre hallgató AR-szemüveg, és a pénzügyek is stabilizálódtak, 500 millió dollárt gyűjtöttek össze.

Most újabb információk láttak napvilágot, elárulták például, hogy a Magic Leap 2 szeptemberben debütál majd az Egyesült Államokban, az árat azonban durván fájdalmasra lőtték be.

Az alapmodell, amit azoknak a fejlesztőknek szánnak, akik hozzá szeretnének férni a legkorszerűbb AR-szemüveghez és annak funkcióihoz, 3299 dollárt, azaz több mint 1,2 millió forintot kóstál majd mai árfolyamon, de van jóval feljebb.

A második, Developer Pro, korai hozzáférést biztosít a szoftverfrissítésekhez és fejlesztői eszközökhöz, ezért 4099 dollárt, körülbelül másfél millió forintot kell kiperkálni. A legdurvább verzió, az Enterprise a korábbiakkal szemben nem egy, hanem 2 éves garanciával jár és olyan helyekre szánják, ahol rugalmas, nagyszabású IT-telepítésekre és vállalati szolgáltatásokra van szükség. Ennek az ára mai árfolyamon néhány tízezer forint híján 2 millió forint.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.