Hirdetés

Mesterséges intelligencia fejezte be Beethoven félbehagyott szimfóniáját



|

199 év után vált teljessé a szerzemény, a sosemvolt művet hamarosan a hazai közönség előtt is bemutatják.

Hirdetés

A zenetörténet iránt érdeklődőknek jól ismert érdekesség, hogy Ludwig van Beethoven az 1824-ben bemutatott 9. után egy újabb szimfónia megkomponálásába is belekezdett, ám az 1827-es halála miatt ezt végül nem tudta befejezni, az alkotás így csak vázlatos töredékekben maradt az utókorra.

2019-ben azonban a bonni Beethoven-ház bejelentette, hogy a legendás német zeneszerző születésének 250. évfordulójára mesterséges intelligencia segítségével teszik teljessé a hiányos 10. szimfóniát. A tudósok, zeneszerzők és zenetörténészek koordinálásával folyó munka gyümölcsének bemutatását a koronavírus miatt kétszer is el kellett halasztani, hamarosan viszont végre megszólalhatnak a hangszerek.

Hirdetés

A projektet támogató Deutsche Telekom ugyanis nemrég bejelentette, hogy október 9-én tartják a Bonni premiert, melyet október 13-án egy hazai esemény is követ majd a Magyar Telekom szervezésében. A Budai Vigadóban rendezett, Veiszer Alinda moderálásával zajló műsor keretében nemcsak a kész művet hallgathatja meg a közönség, de a fellépő szakértők jóvoltából a folyamat hátteréről is sok minden kiderül majd.  

És bizony bőven lesz miről beszélgetni, hiszen az MI betanítása összesen 730 nap számítási időbe telt, melynek során 10 ezer különböző darabot használtak fel. Az algoritmus részletesen megismerkedett Beethoven életművével, stílusával és alkotói módszereivel, melynek eredményeként 2 millió hangjegyet komponált meg. A mesterséges intelligencia mögött két szakember, Ahmed Elgam és Mark Gotham áll, akik a nyelvtanuláshoz hasonló módszert alkalmaztak a megoldás tökéletesítésére.

A végső simításokhoz azonban elengedhetetlen volt az emberi kéz, a mesterséges intelligencia ugyanis a sztereotípiákat beigazolva meglehetősen gépies, egyhangú szekvenciákkal állt elő, melyeket az osztrák zeneszerző, Walter Werzova töltött meg élettel.

A 10. szimfónia hazai bemutatójára itt regisztrálhatnak az érdeklődők.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.