Hirdetés

Miért vett egy UFO alakú szigetet a Google alapítója?



|

Larry Page úgy vásárolja a szigeteket, mintha muszáj lenne.

Hirdetés

Larry Page és Sergey Brin a Stanford Egyetem PhD-hallgatóiként 1996-ban láttak hozzá ahhoz a kutatáshoz, amelyből végül kinőtt a Google kereső és az azonos nevű vállalat, multimilliárdossá téve a két alapítót. A páros egészen 2019-vett részt a cég mindennapi működésében, azóta viszont más utakon járnak.

Page az elmúlt években leginkább startupok és különböző kezdeményezések anyagi támogatójaként hallatott magáról, most azonban egy különös szokásával került be a hírekbe: a Google társalapítója sorban vásárolja a szigeteket, a legújabb szerzeménye pedig egy UFO alakú földdarab a Karib-tengeren.

Hirdetés

Erről nemrég a Business Insider számolt be, amely kiderítette, hogy a 127 milliárd dolláros vagyonnal bíró Page 2018-ban tett szert a legutóbbi szerzeményére Puerto Rico közelében, ezzel pedig már öt sziget van a birtokában. A szóban forgó, természeti kincsekben és védett területekben gazdag szigetet Cayo Norténak hívják, és a műholdkép alapján leginkább egy repülő csészealjra emlékeztet.

A korábban West Key és North East Key néven is emlegetett földdarab a maga 1,2 négyzetkilométeres területével Puerto Rico legnagyobb, magánkézben lévő szigete, a vásárlást viszont olyan diszkréten bonyolították le, hogy több helyi képviselő is csak utólag értesült róla. Page állítólag két részletben vette át a területet, összesen 32 millió dollárt, vagyis aktuális árfolyamon kb. 11,2 milliárd forintot fizetve érte. A vásárlásokat a US Virgin Islands Properties nevű cég intézi, aminek Larry Page és neje, Lucinda Southworth a tulajdonosai.

Azt nem tudni, hogy Page-nek mi a célja a paradicsomi ingatlannal, ahogy a másik négy, többségükben szintén a térségben fekvő sziget esetében sem ismertek a tulajdonos szándékai. Egyes spekulációk szerint a területek pusztán a milliárdos rekreációs céljait szolgálják, a merészebb feltételezések viszont arra következtetnek, hogy tudományos kísérletek zajlanak a szigeteken. Ennek alapja egy 2013-as interjú, amelyben Page még a Google vezérigazgatójaként arról beszélt, hogy szükség lenne olyan elszigetelt helyekre, ahol a technológia vállalatok szabadon kísérletezhetnek az emberekkel és az emberi társadalmakkal.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.